Szkafanderes idill

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 13. (723.) SZÁM – JÚLIUS 10.

társművészetek

artefaktum

Tompa Bors Eszter csíkszeredai képzőművésznek június 15-én nyílt kiállítása a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában. A Temesváron végzett fiatal alkotó bizarr festőiségével hívja fel magára a figyelmet, egymástól idegen festésmódok furcsa párosításaival. A temesvári iskolát idéző könnyedségével, a saját karakteréből fakadó spontaneitásával, környezetét gyakran bipolárisan észlelő és strukturáló, technikai megoldásaiban szélsőségeket folyton összemosó, egymásra helyező kompozícióival legtöbbször olyan életképeket, helyzeteket rögzít, melyek életének mostani időszakát meghatározzák. Ez most legfőképpen az anyaság, amely egy egész sorozatot eredményezett. Az Anyák kisméretű festményei naplószerű intimitással tematizálják a születés, szülés, anyaság, gyermekkor, otthon, család különböző megélt vagy vágyott állapotait, megközelítve annak mélységeit. Tompa Bors Eszter itt egyfajta képi kutatómunkát végez: egy-egy megélt pillanatot, konkrét tapasztalatot láttat, olyan részletekre fókuszálva, melyek nem csak szokatlan kompozíciókhoz vezetnek, hanem helyzetbe hoznak olyan képi elemeket, melyek az egész szempontjából mellékesnek is tűnhettek.
Az emberi kapcsolatok érdeklik, ahogy születés és halál közt alakulnak, közelednek, távolodnak, mélyülnek, átrajzolva határaikat. Ebbe sok minden belefér. A képek terébe is, a spray-től az olajig, a festőhenger dekoratív mintázataitól, a stencilekre emlékeztő, sablonosan megfestett fekete állatfiguráktól, a vásznon való kísérletezésekig, a víz- és olajalapú festékek találkozásából adódó, áttűnéses hatású, véletlenszerűen alakuló mintázatokig, a vízfestéktől az aranyig, az elnagyolt foltoktól, legtöbbször élénk színfelületektől a vékonyvonalú rajzokig, a síkszerű, kidolgozatlan, gyerekrajzokra emlékeztető formákig és figurákig, vagy a részleteikben is felismerhető realisztikus portrékig, szempárokig, a sima felületektől a vastagon felvitt festékrétegek háromdimenziós textúrájáig.
Annak ellenére, hogy minden alkotás egy-egy konkrét képet, pillanatot is láttat, nem feltétlenül ez adja meg a munkák kiindulópontját. Az alkotás iránya is kettős, időnként a valóság felől, máskor a kép felől indul, festői foltokból, spontán ecsetjátékból vagy egy-egy vonal különös ritmusából, és kiszámíthatlan, hogy hová érkezik, hogy a derűs játék, kísérletezés milyen irányt vesz, milyen élményt hoz felszínre és milyen intenzitásban.
Itt nem meglepő, ha rajzfilmfiguraként az űrbe vetődünk, ha Síva-pózban diótörők kánkánoznak, ahogy az otthont kereső szkafanderes család idillje sem.