.svg)
Narine Abgarjan: A szín hallgatása. Ford. Goretity József. Typotex Kiadó, Budapest, 2024.
Számomra mindig könyves esemény, ha újabb kötettel jelentkezik Narine Abgarjan. A 2024 őszére megjelenő A szín hallgatása keleties külcsíne igazodik Abgarjan korábbi kötetvilágához, s a belbecs sem tér el lényegesen attól a kaukázusi miliőtől, ami az örmény írónő korábbi három kötetéből (Égből hullott három alma, Élni tovább, Szimon) már ismerős/otthonos lehet az olvasónak. Talán a kötetegész töredezettsége ad némi hiányérzetet az eddig novellafüzér-szerűen építkező kisregényekhez képest – A szín hallgatása három szövegegysége (A szín hallgatása, Egy szív, A világról képekben) olvastán joggal merülhet fel az olvasóban, nem lett volna-e szerencsésebb, ha az időbe szorított kaukázusi világot lírai prózájával, szinesztéziás hasonlataival felemelő prózát (a kötet első két írását) vékonykább kötetbe zárva, de különválasztja impresszionisztikus városképeitől. És ez a megállapítás talán még akkor is megállja a helyét, ha töredékes útinaplóiban – lett légyen szó Dél-Koreáról, Bostonról vagy az olaszországi Buongiornóról – Abgarjan lényegében ugyanazt keresi: az otthont, Berd városát. Azt hiszem, Berd ebben a varázslatos világban nem csupán az otthon helye – olyan axis mundi, amely egyaránt meghatározza Abgarjan áradó meséjű prózájának ritmusát, költői nyelvezetét. Ez a semmi mással össze nem téveszthető, lebegő, zeneiséggel és finom leheletű líraisággal átitatott prózanyelv köszön vissza az útirajzokban is, összekötve az egymástól igencsak távol álló világokat. Azokat, amelyek Abgarjan számára mégiscsak történetek révén megközelíthetőek – emberi viszonyok, sorsok, tragédiák, hétköznapokba szorított fél életek lopakodnak át Abgarjan tollán egy másik világba, ahol a számok vagy az érzelmek megfeleltethetőek egy színnek, ahol a „zöld (…) mindig sarkos és zsémbes – keze a jobb derekán, éles könyöke kiáll – négyessé változik. És mély, kissé remegő basszushangon megszólal.” S ahol, nem mellesleg, a „boldogságnak semmi köze a számokhoz. Egyáltalán, annak semmihez sincs köze. Mint ahogy a szeretetnek sincs. Vagy a gyűlöletnek. Ezek mindentől függetlenül léteznek” (22.).
Szerelemmel és fájdalommal telítettek Abgarjan történetei – tárgyakba, talizmánokba zárva. A tárgyak története egy-egy tragédiákkal, veszteségekkel terhelt emberi sors lenyomata, mégis, Abgarjan soraiból nem a gondviselés súlya, hanem a megváltás irgalma és ígérete árad. És ez egy olyan világban, amely tele van elhagyott tárgyakkal, nem is kevés.
