.svg)
„Ne sírj ifjúság múlásán, / zúgó idő szárnyalásán, / bárhogyan süvít! … Férfikor jön ifjúságra, életed gyümölcsös ága, / az is elvirít.” 2008, a kerek születésnaposok köszöntése a Budapesti Könyvfesztiválon. Szilágyi István akkor volt 70, kiült ő is a színpadra az öregek félkaréjába. Aztán nyitott fehér ingben kiállt, és állj meg, világ! szabadon mondta el a Rezi bordalt. Amennyire tudom, nem először, és nem utoljára.
Láttuk, hogy ez az ember bazaltból van. Hogy semmi, de semmi meg nem ingathatja, nem is karcolhatja. És hogy ezt ő is pontosan tudja, és ő már odakiálthatja, hogy „Marad valami utánad, / ha nem marad, az se bánat”; megvolt már a két korszakos regény, a Kő hull… meg a Hollóidő.
Ritkásan találkoztunk, nem sokat beszéltünk, én versben utaztam, örültem, ha hallgathatom. Egyáltalán, mit mondhattam volna azon kívül, hogy… de azért rendesen bemért. Maradt a praktikum, a dolgok intézése. 2018-ban a Petőfi Irodalmi Múzeumban (80.) a Krisztus-kereszt az erdőnt olvasta fel. Hát persze, Ady! Ady és Ady!
Az est után, addigra már megcsináltattuk a portréfilmjét a Művészeti Akadémián, megkerestem, hogy kiadnánk a dolgait. Ha egyszer befejezi a regényét, azt is, meg minden mást. Kezdhetnénk a kötetben meg nem jelent elbeszélésekkel. Hárított, nem érdekesek, mondta, aztán mégis. 2019-ben megjelent a Katlanváros, örült, eljött a könyvheti bemutatóra. Márkus Bélával terveztük a következő könyvet, de közben fölhívott: azt mondtam, hogy életemben nem jelenhet meg az utolsó regényem, de látom, hogy nem tudom befejezni, neked adom, meg Bélának, csinálj vele, amit akarsz. Sűrű időszak volt, email-ek, telefonok – Pista, Júlia, Béla, Ibolya meg én –, és megjelent a Messze túl a láthatáron. Küldtem a kritikákat, a fogadtatást. Örült neki, hát még emlékeznek rám? Aztán jött A hóhér könnyei, a képes beszélgetőkönyv, az Agancsbozót újra, az összegyűjtött esszék; az idei könyvhétre egy korai regénye, Az emlékezet göröngyein, jövőre az Üllő, dobszó, harang, és idén ősszel konferencia az életművéről…
Mindig nagy hegyeket és nagy vizeket álmodtam magam köré, mondta a portréfilmjében. Ritkásodtak a telefonok, távolodóban korunk egyik legnagyobb írója, szelleme, morális mértéke… Távolodóban, nagy hegyek és nagy vizek felé, távolodóban kerülhettem a közelébe. A sors vagy a Nagyidejű kegyelme, hogy kései szerszámadogató kisinasa lehettem.
