Szente B. Levente versei

Nagy Imre: Menasági gócalja

Három nap

Színésznek készült.

Élt kilencvenkilenc évet.

Életem fő műve, mondta utoljára –

eljátszottam mások személyiségét, életét,

meg azokét is, akiket néha kitaláltam.

Szerették ezért őt rajongásig.

A nagyérdemű talán nem ezt várja?

Ha önmagam vagyok, talán meg sem bocsátja.

De én, még hogy én…?!

S ha már minden létező és képzelt alak voltam,

leszek majd igazi, hatalmas tölgy – meglássátok,

szívemből egy szép napon apró kis csemete nő.

Az egyik fából ismét színpad lesz,

másikból napernyő. De hogy mire készülök,

nem árulom el.

Csak ne lenne ez az örökös bizonytalanság.

Mégiscsak három nap telt már el.

Forgatókönyv statisztákról statisztáknak

/„… majd ha szemed is bedeszkázzák”/

(Bágyoni Szabó István Csöndholnapja után szabadon)

a költészet egyetlen hatalmas

sebzett hús

megannyi része széttépett véres cafat

lógnak róla szövetek a bőr az idegek az inak

lemarja a nép igazul parancsra

feléli az éhezők viadala

a csont marad végül

kollektív emlékül itt él velünk

hogy megöltétek benne az istent

nem egyet hanem mindet

azokat is akiket kitaláltatok

bűntudat nélkül felzabáltátok

elfelejtettük gyermekeinket

az igazi szeretetet miként a szerelmet

emberek

ma is egymásra mutogattok.

‍