Szalagok

 Aurora Kiraly: Soft Drawings, Subconscious

Narratives (Leap into the Void)

‍

elzát több mint három hónapja nem

láttam és már a gyerekekről sem

beszéltünk pedig ő is sokat volt egyedül

velük és régen folyton ez volt a téma

mindenről más véleményünk volt és mégis

jó volt vele a szamos parton vagy a

fellegváron vagy a moziban vagy a

kávézóban vagy éppen ott

ahol a szabadság illúzióját

keltettük egymásban mintha

valaki tényleg tudhatott volna

az életünkről vagy mintha egymásról

tudhattunk valamit ami lényegtelen

és mégis összefűz aztán

eljött én hívtam mondtam

hogy nincs rend se kint se bent

ne zavarjon kávét főztem és

elszívtunk a teraszon két cigit

már csak ő tartotta bennem az illúziót

én már akkor olyan nagyon nem

igyekeztem csak voltam a törött

ukulelét se dugtam el a pizsamát

se vettem át hajat se mostam

mikor elment odalépett és megvárta

míg megölelem pedig ez nekem sosem

ment megöleltem és benne volt minden

ami elmaradt

‍

es zé cé zé diktálta a telefonba

k aki már a vonaton ült este 11 körül

valahol vásárhely és ludas között a

javítás után mikor mint szinte

minden nap felhívtam de

nem értettem hogy is van ez a

szczeklik majd ha hazaérek

befotózom mondta fáradtan

nem hallottam csak a vonat

kattogását és tudtam hogy

másnap még vissza kell

vonatoznia mert nem fejezték be a

javítást pedig mehetett volna a

testvéréhez is de nem ment majd

másnap pedig akkor nem éjfélkor feküdt volna

vagy ha igen nem az üres lakás

várt volna rá és nem hatkor

kellett volna felkelnie de ő

tudta miért így oldotta meg

én hallottam a hangján hogy

nagyon fáradt de a szalagokat

akarta ajánlani mikor elmondtam

hogy megöleltek és meghatódtam

és sírtam azt mondta elolvashatnám

minden mindennel összetartozik

azt hiszem sejtett már mindent

vagy csak jól ismert vagy csak

vigasztalni akart azt hitte még

mindig kínoz a magány

pedig nem mondtam nagy lezseren

hallottam a vonat kattogását

mintha egy másik valóság

szuszogását is hallottam volna

aztán befejeztük a beszélgetést

és még kicsit kint maradtam az

erkélyen és beleszívtam a

hársillatba holnap szalagot

kéne kötni rá ugye szent iván

és a csillagászati nyár a

vágy valami távoli hely után

mikrokörnyezetem szertartásaiban

megélhetném a mindenség

morzsáit csakhogy a morzsa nem elég

nekem a minden is kell

meg a semmi sem

‍

szent kevin imádkozott írta a

szalagokban a két kezét széttárta

közben madarak szálltak a karjaira

feketerigók raktak fészket rajta

nem zavarta meg őket csak térdelt

és talán tovább imádkozott tárt karral

amíg a kisrigó kikelt

‍

reggelre nagy zajra ébredtem

harangoztak az utcánkban és

nagy törés, zúzás, kalapálás,

kiabálás is volt feltápászkodtam

elhúztam a sötétítőt kinéztem az

ablakon és láttam hogy hat

keresztet ácsolt a járvány az

éjjel a hetedik én leszek

a holttestek is ott voltak a

tömbház bejáratának két

oldalán tudtam hogy ezek a

fekete lepellel leterített

keresztre feszített hullák itt

mind kevinek s féltem hogy

csak a fiam ne lássa csak ő ne

tudja meg mikor visznek el

inkább aludjon egyedül a

szobájában tovább ne is vegyék

észre aztán betámolyogtam a

szobájába de még aludt még

ment valami podcast én vissza

támolyogtam és rájöttem

hogy csak egy rossz álom volt

ez a keresztrefeszítés kevin

elolvasása után és megint

felkeltem de az ablak párás volt

megnyitottam a teraszajtót

valakik átalakítják a lakást azért zajolnak

bedőlt a hársfaillat az éjjeli eső után és

a rigófütty

és én is kicsit én is bedőltem

ennek a rémálomnak

bedőltem egy kicsit

most visszadőltem

két világ között is milyen

nagy a közelség olykor

és ugyanaz között is milyen

távol a távol