.svg)
Tizenkét éves kiskamasz voltál, a harmadik költözés küszöbén. A lépcsőházban háromévnyi sűrített emlék, bedobozolva. Tizenkét perc, és itt lesznek a teherhordók. Persze nem lehetett mindent beszuszakolni a dobozokba. A Nyárfa utca erdőillata, a szentjánosbogarak zizzenő fénye, az obladi-oblada-lifegoesonja, a Poldark sorozat nyugtalanító muzsikája, a bóklászások a vár meredek utcáin, Dalma barátnőd furi fintorai, az első igazi magyaróra gyítefakó-gyíteszürkéje (és Istenem, még mi minden!) kikandikált. De nem volt mese, menni kellett. Átpakolni egy másik városba, másik iskolába, másik életbe. Cipelni kellett a hiányérzetet, mint érdes-bús koloncot. Aztán elengedni. Újra meg újra meg újra. Hagyni, hadd sodorjon az ár új utak, élmények felé.
Az új lakásban saját szobát kaptál kilátással a szembeni betontömbök ablakára. És kistestvért is gyerekszobával, pesztrával és bőgős éjszakákkal. Az új szomszédokat hamar megismerted, a szagok, a veszekedések átszűrődtek, s mint fakó, kissé megkopott tükörbe, egymás életébe beleláttatok. Az új iskolában oroszt tanítottak, nem németet, mint korábban, és mire beleszoktál volna, apád talált egy másik sulit, ahol legalább franciát. Az osztályban te voltál az új lány, a 42. diák, dekrétum-nemzedéked más városból áttelepedett tagja. Az új padtársad – kissé flúgos fickó – sokat cukkolt és piszkált, de végül összeszoktatok. Az új magyartanár a nyelvtanon lovagolt, és matematikát csinált a magyarból, becsengetés előtt fél perccel már az ajtóban dekkolt, s megszégyenített, ha késtél. De az iskolakórusba rögtön befogadtak, csak úgy zsongott a terem sokszólamú dalotoktól, és zsibongtak és dübörögtek benned a húrok. És valami magasztos erő sodort föl, föl, és te nem kapaszkodtál, hagytad, hadd sodorjon. Talán akkor érezted először: megérkeztél. Zengett az ének, az Ana Lugojana, és te megszeretted a román népdalt. És új barátok jöttek, új szerelmek, dalok, bulik, a kamaszkor lázadó heve. Talán holnaptól, ha valami nem zavar meg, más leszek majd, amolyan áldott jó gye-re-e-ek – üvöltötted a Generál dalát sokadmagaddal, és villódzó színes neonfények bűvöletében éltél. Már nem hiányoztak a szentjánosbogarak, az erdő illata.
Évekkel később, túl néhány újabb költözésen és fordulón, visszalátogattál az egykori Nyárfa utcába. Kerested az erdőt, a gyerekkor illatát. obladi-oblada, life goes on – dúdoltad.
