Simonfy József versei

Vásárhelyi Antal: Terek egy otthonban

tó

betonból öntve a tó

s a vizet szelő halak

márványból faragva

madár

nyugalomra vágyom

heverészek a kertben kezemen

madár elrepültem

olyan

olyan ez a pillanat mint amikor

elvesztettünk valamit és vagy

nem találjuk vagy nem is tudjuk

mi az amit keresünk

fűszál

fűszál amivel a fényre írtam

kifogyott a zöldje néha egy dalról

álmodom melyet még nem írtak meg

töprengek

töprengek helyénvaló-e

embertelennek nevezni azt

amit ember követ el

folyton

egy bicikliző angyallal szemezek

kettesével telnek a napok

valami folyton kiég bennem

rohanok

néha egy szó úgy telibe talál

rohanok majd kiköpöm a lelkemet

kúthoz érve az öreg meri a vizet

írok-e

valaha írok-e egy jókedvű verset

régóta alszom egyedül elfelejtettem

milyen érzés amikor száj szájhoz

comb combhoz ér

valamit

valami nagy-nagy ürességbe értem

kinyitok minden ablakot kiengedem

magányomat kibámulok a sötét udvarra

valamit javítanak fűrészelik csöndem

tűnik

hosszúnak tűnik egy óra is ha üres

minden perce telihold üti az éjfélt

én meg véges végemet

mennyivel

mennyivel nyugodtabban teltek mikor még

a csillagok állása irányította napjaink

nőies csend tömör öröm hajnalom

voltál alkonyom is te légy

ceruzát

az éjszakából kilépek a sötétség papírrá

fehéredik ceruzát tart kezében isten

a vers csupa fül csupa száj csupa szem

szele

halál jelenlétét érzem egy ideje

arcul legyint hideg szele

életvonalam mind ijesztőbben serceg

közel a szívemhez

várom

várom valami valahol megtörténjen

asztalomon hófehér papírlap verdesése

csöndem tépi szét

‍