a fájdalmak lassanként leváltak
rólam. minden kilométer sejtjeim
közül szakított ki egyet. azt akartam,
hogy én is elférjek egy darab kékjén
az égnek. megálltam volna akár egy
lábbal küszöbödön, ha megáldasz.
de az ablak elmosta előttem részeg
kezeivel a tájat, semmi sem tudott
megnyugtatni. a székek fehérek lettek,
az arcok feketék. nem volt, mi egyszerre
befogad és kilök, üres lett a testem
ahogy
a néma Isten üvöltött bennem