.svg)
volt egyszer egy hely, ahol
a csillár saját árnyékát vetette a plafonra,
abból bújtál elő, és mögé bújtál el,
amikor féltél.
akkoriban még gyerekarcod volt,
s mindig lefelé néztél,
mintha tudtad volna, hogy a fény
nem fentről jön.
később saját szobát rendeztél magad köré,
lassan ismerőssé váltak a bútorok,
de éjjelente mégis ösvényeket és folyókat
álmodtál helyükre.
egyedül tanultál meg járni a vízen:
kezdetben csak bokáig, majd térdig süllyedtél,
s amikor már arcodat is ellepte, eggyé váltál
a felszín alatti világgal.
magadhoz vonzottad a benti fényeket,
azok mutatták az áramlás irányát,
csak hunyt szemmel képzelted el
a mozgás ütemét.
a mélyben ismeretlen színű
ékszereket és köveket találtál,
ha megérintetted őket, hangokká változtak
és te lettél a tánc.
a víz alatt váltál felnőtté:
minden éjjel új szavakat tanultál,
de ébredés után nem tudtad kimondani őket,
mert nem volt semmi, amit megnevezhetsz.
