Kobold
Egy sötét pincelakásban lakott. A leeresztett redőnyök közt belopódzó fénynyalábok megvilágították a billentyűzeten pihenő zsírpárnás ujjait. Nehezen szuszogott, de azért a hamuzóban ott parázslott a cigarettacsikk. Verejtékes homlokát néha egy feketedő kispárnával letörölte, majd folytatta a képernyőn megjelenő női idomok csodálatát.
– Kobold! – kiáltotta hirtelen – ezt látnod kell!
A csendet megtörte egy nehézkesen haladó gördeszka zaja. Kisvártatva felbukkant az ajtóban Kobold, a gördeszkán hason fekvő golden retriver. Enyhe túlzás lenne azt állítani, hogy valamelyikőjük is szerette volna a mozgást. A gördeszkázás sportját akkor vette fel Kobold, mikor lábai már nem bírták el saját testsúlyát. A látvány a viking gályák haladását idézte, de sajnos itt nem volt nagydob, ami az evezőlapátok mozgását ritmusra kényszeríthette volna. Kobold beevickélt a szoba közepére, majd hortyogni kezdett. Ugatni már rég elfelejtett, vagy talán nem is tudott soha, de megtanulta vadnak nem nevezhető farokcsóválással kifejezni érzelmeit. Ezek többnyire arra vonatkoztak, hogy ismét megéhezett.
E két lakó étrendjét a szemközti gyorsétterem étlapja könyörtelenül behatárolta. Kéthetente egyszer történt meg a nagy bevásárlás, ami során a szobában található hűtőláda színültig telt hamburgerekkel. Hitelkártyával fizetett, otthonról dolgozott, ügyeit a világhálón intézte.
– Kobold, láttál te már ilyet? – kérdezte tele szájjal, miközben kövér ujjait a képernyőnek szegezte.
A képernyőn egy férfi kegyetlenül próbálta fejét egy olyan nyiláson keresztülpréselni, ahol az élet során csak egyszer bújik át minden élőlény. Csak most kintről befele. A látványra Kobold közömbösen reagált. Azt a pillanatot is, mikor gazdája nevetése kétségbeesett fuldoklásra váltott, egy, a torkán megakadt savanyú uborkaszeletnek köszönhetően, csupán azért követte figyelemmel, mert várta, hogy leverődik az asztalon található félig megevett hamburger. Gazdája kétségbeesett, kililult arca tehetetlenül csapódott a szőnyegbe.
Csak egy hónap elteltével nyitott be ismét valaki a lakásba. Kobold még mindig jó húsban volt.
Utas
Magyarázta, hogy miért jó a tejpor meg minden tejtermék a fogaknak, miért nem jó a kávé, miért nem jó a cigaretta, a kóla és a többi. Fél órán keresztül hallgattam, majd megkérdeztem:
– Tudod még mi árthat a fogaidnak?
– Nem. Mondd, micsoda?
– Én, ha nem hallgatsz el.
Utána csend következett. Talán megsértődött. Nem gond, legalább nem kell hallgatnom a szövegét. Megnyugodtam, hogy mostmár az útra figyelhetek, de ismét elkezdte:
– Tudtad, hogy az odontofóbia, az a fogaktól való félelem?
– Nem. De nem is érdekelt soha.
– Érdekes pedig. Minthogy az is, hogy az első vonalkódot a Wrigleys rágógumicsomagolásra nyomtatták.
Erre a kezébe nyomtam egy csomag cigarettát és azt mondtam:
– Fogd meg... – majd hozzátettem – a szád.
– Há! Te nagyon vicces vagy, de sokat tanulhatnál tőlem. Hiszen rengeteget olvasok és jó a memóriám. Kevesen tudják, például azt is, hogy ha sasorral születtél a Római Birodalomban, akkor azt mondták, hogy jó vezér lesz belőled. Figyeld csak meg, sasorrom van. Jó vezér lennék.
– A jó vezér a Római Birodalomban is tudta, mikor kell hallgatni.
– Másokra mindig kell. Annyi érdekes történetet mondanak az emberek. Például nemrég az állatkertben elmesélték, hogy az elefánt az egyedüli állat, amelyiknek négy térdkalácsa van. Ezt tudtad? Dehogy tudtad.
– Neked hány térdkalácsod van?
– Kettő.
– Akkor innen gyalogolsz.
Azzal félrehúztam, és kinyitottam a kocsiajtót. Csendben kiszállt, nem mondott semmit. Mikor behúztam utána az ajtót, nyújtózkodott. Azzal mentem is tovább. Megérdemli, hogy otthagyjam. Eleget hallgattam a hülyeségeit. Körülbelül két kilométer után már bántott a lelkiismeret, hogy kiraktam és otthagytam, ezért félrehúztam, gondoltam, megvárom. A kocsi körül sétáltam körbe-körbe. Huszonöt perc telt el, míg végre megjelent a kanyar mögött. Mosolygott. Örültem, hogy nem lett semmi baja. Mikor hallótávolságba ért, vidáman mondta:
– Minden orvos napi harminc perc gyaloglást ajánl, hogy megőrizzük az egészségünket. Még van öt percem, menj előre.
Gábos Dezső 1989-ben született Marosvásárhelyen. A Kolozsvári Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Jelenleg szoftvermérnökként dolgozik Kolozsváron.