Röptetés

A Nyárligeti ÁEV (Ágostai Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium) huszonöt éve elballagott 12. B. osztálya ’39 szeptemberének első napján a nyárligeti Vesszős étteremben rendezi érettségi találkozóját.

Pálinkával köszöntik egymást. A tepertős pogácsa harapdálása közben már feljönnek az egykori tanárok. Néhánynak a halálát megelégedéssel, kárörömmel fogadják, másokat szívből sajnálnak. A mindig egészséges és fürge gimnasztikaoktató elhunytát pedig egyszerűen nem tudják hova tenni.

Aztán egyenként számolnak be a volt kossuthosok arról, mire vitték az életben.

Beregi Zoltánból vitéz Beregi Zoltán lett. És csendőrhadnagy. Mivel Nyárligeten csendőrség helyett rendőrség van, Bereginek naponta ki kell vonatoznia Pazonyba. Ahol van munka bőven. Kárpátalja visszacsatolása óta jön a sok nincstelen ruszin. A rendesebbje köszörűvel, ásóval, filléres holmival házal, de a rosszabb fajta viszi, amit elkap. Meg van köztük sok bolsevista is. Cseszkóban szabadon lázíthattak. „Majd mi adunk a pofájukra!” – ígéri Beregi.

A Grün ikrek, Berti és Sanyi, új vállalkozásba kezdtek nemrég: a MÁV-tól kiárendálták a restit. Mivel tudták, hogy Sanyi a pénzügyi dolgokhoz, elszámoláshoz nem ért (a Kossuthban is pótvizsgáznia kellett matematikából), a könyvelést, az adóhivatal, cégbíróság, a város felé történő ügyintézést és a beszerzést is Berti végzi. Sanyi a pincérek vezetője. Fontos változás még az életükben, hogy őseik hitét elhagyva, a római rítus szerint megkeresztelkedtek. Családtagjaikkal egyetemben. Ezt a bejelentést viharos tapssal fogadják a volt osztálytársak. Beregi Zoltán átöleli a két friss Krisztus-követőt, és biztosítja őket, így sokkal könnyebb lesz az életük.

Tokárszki Tivadar hálát ad a szerencsének, hogy épp most van a találkozó, amikor hazalátogatott Németországból. Ugyanis a Todt Szervezet alkalmazásában ott épít autóutakat. Németországban több az autómobil, mint Magyarországon a szekér. Az az ország elképesztően fejlődik. Tivadar bére a magyarországi átlagkereset duplája, és szállást meg ellátást is ad a Todt. Így minden pfenniget félre tud tenni. A Szarvas utcai házukon már nincs hitel, most arra gyűjt, hogy a lányuknak, Marinak vegyenek egy kis házrészt. Vagy legalább egy telket.

Molnár Géza, az osztály egyetlen parasztszármazású diákja maradt a gazdálkodásnál. Szorgalma nem eredménytelen. Elvette a szomszéd lányt (az unokatestvérét, de ezt nem mondja), aki hozott kilenc holdat az ő tizenegy holdjához. S ami külön szerencse: ez a tekintélyes földmennyiség mindössze három tagban van. Saját lovuk, stráfkocsijuk van. És minden egyéb eszköz a műveléshez. Eleinte főleg őszi búzát és cukorrépát termeltek vetésforgóban, de az új slágernövény a repce. A honvédség bármennyi repceolajat megvásárol. Az államtól meg kaptak vetőmagot. Gyermekük sajnos nem született. (Valójában egyszer elvetélt a felesége, egyszer pedig torz, életképtelen utódot hozott a világra.) Viszont a sajátjukként nevelik felesége kisöccsét. Aki már kész ifjú. Van érzéke a paraszti munkához, és nem hagyja kocsmában a garasokat. Ő lesz az örökös. Majd egyszer, sokára. Mert még szeretnének élni.

Tóth Bandi a tiszaberceli postahivatalban dolgozik. Felesége otthon neveli négy kislányukat. Bandi életének fordulópontja akkor következett el, amikor kereken tíz évvel ezelőtt meghalt. Csak úgy hirtelen, minden előzmény nélkül. Az orvos is megállapította a halált. Már ki volt terítve a konyhaasztalra, amikor bejött hozzájuk a „hívők” (gúnynevükön: „ugrálók”) lelkésze, elmondani egy imát. Az ima hatására Bandi feltámadt. Mit feltámadt!? Egészségesebb lett, mint valaha! Azóta ők is tagjai a Hívők Közösségének. Nekik fizetnek tizedet, nem egyházi adót a kálvinistáknak. És kivágatták az összes gyümölcsfájukat. Hiszen a tiltott gyümölcs vitte Évát, Ádámot, s így az egész emberiséget a romlásba.

Dorfmeister Károlynak már unokája is van. Igaz, sosem látja, mivel Los Angelesben él. Mint ahogy a kicsi szülei is. Dorfmeister Károly apja cukrász volt, ő is az, Amerikában élő fia is az, és már a legkisebb is folyton a habverővel játszik. A gazdasági válság elmúltával sokan igyekeznek kivándorolni. Kereskedők, iparosok. Az ingatlanpiacon így túlkínálat van, az üzlethelyiségek ára lement. Dorfmeister Károly vett hármat. Lesz azoknak még értéke! De az is lehet, hogy nem. Éppen ezért küldte ki fiát Amerikába. Bizonyosan van abban az országban valami, ha olyan sokan vágynak oda. A Dorfmeister fiút kinn felkarolta a Los Angeles-i német kolónia. Bár a nyárligeti Dorfmeisterek már réges-rég elmagyarosodtak, a segítő kezet bűn és botorság visszautasítani.

Petró Tamás háromszor vált el. Gyermeke nincs. Újságíró. A cikkeit volt osztálytársai rendszeresen olvassák a Nyárligeti Naplóban, és most csodálkozásukat fejezik ki, hogyan képes egy politikai fordulatnál olyan gyorsan megváltoztatni a véleményét. Petró szerint ez benne van a vérében. Tanulnia sem kellett.

A beszámolók közben fogy a fröccs, s amikor az osztálynaplóban utolsó helyen álló, s ezért most is utoljára sorra kerülő Záhonyi Pista áll föl, már nagy a ricsaj. Pista lecsendesíti őket.

– Köszönöm a figyelmeteket. Rövid leszek. A feleségem ugyanaz, akit huszonkét évesen elvettem. Unom már kissé, de megszoktam, hiányozna. Ami mégis igazán felvidít, az a galambászat. Én alapítottam meg a Nyárligeti Postagalamb Egyletet. Járunk röptetni mindenfelé az országban. És külföldre is küldünk galambokat, vonattal, élőállatként feladva. Az ottani galambász szaktársak veszik át az állatkákat, engedik őket szabadon. És ezt csináljuk mi is az övéikkel. Van egy lengyel cimborám, Janusz Nowak, onnan ismerem, hogy Nyárligeten voltak egy évig, az apja itt szolgált a közös hadseregben még Ferenc Jóska alatt. Most Varsóban él. Ő is nagy galambász. Voltaképp én is tőle kaptam kedvet az egészhez. Janusz postagalamb-küldeményét ma reggel vettem át az állomáson. Már megnyugodtak a madárkák. Kinn vannak a letakart triciklin. Arra várnak, hogy szabadon engedjük őket, és visszatérjenek Varsóba.

A hófehér tollú kis szárnyasok topogva veszik tudomásul, hogy lekerült a méretes ketrecről a ponyva. Pista óvatosan nyúl be értük, s adja át őket társai kezébe. Mindenkinek jut egy.

– Nagyon jó! És most háromra felemeljük a kezünket és lazítjuk a fogást. Nem kell dobni őket, szépen ki fognak röppenni.

A galambraj kering fölöttük. Két, aztán három részre szakad, majd újra összeáll. Egy kiválik közülük. De újra csatlakozik a többihez. Egy másik válik ki. Pista magyarázni kezd:

– Idő kell, míg megtalálják a helyes irányt. Vagy a nap állásából, vagy valami fejükben lévő mágneses érzékelőből jönnek rá erre. És idő kell, míg választanak egy vezért.

A madarak keringenek-keringenek.

S valami egészen rendkívüli történik: közelíteni kezdenek a ketrechez. Visszaszállnak rá.

Pista felkapja azt, amelyiket a vezérnek sejti, és saját tanácsának ellentmondva, meglóbálva dobja föl.

A galamb egyet sem köröz. Visszaszáll a többihez.

– Ilyet még nem láttam. Nem tudom, mi a fene van velük. Enni, inni volt nekik a vonatúton. És én is adtam nekik. A galamb mindenekfelett vágyik visszarepülni a gazdájához, a megszokott helyére. Csak ott érzi magát biztonságban. Már Varsó felé kellene hogy tartsanak.

Az exdiákok megszeppenve állnak. A csendet csak izgatott rádióbemondó-hang zavarja meg.

‍