Részvét helyett együtt-érzés – Mészöly-Pilinszky-tanulmánykötetet mutattak be a BBTE Bölcsészkarán

2023. május 17-én elsőéves mesteris hallgatók szervezésében a kolozsvári BBTE Bölcsészkarán bemutatták a Selyem Zsuzsa és Serestély Zalán által szerkesztett, A teremtmények arca – tárgyak, emberek, állatok. Mészöly Miklós és Pilinszky János műveinek posztantropocentrikus olvasatai című tanulmánykötetet.

A könyv előzménye a 2021 márciusában megrendezett A teremtmények arca – tárgyak, emberek, állatok. Mészöly 100, Pilinszky 100 című nemzetközi online konferencia volt, amelyen a két szerző centenáriumát ünnepelték. A szerkesztőkkel Berki Tímea irodalomtörténész, a BBTE óraadó tanára, a Napsugár folyóirat szerkesztője és programigazgatója, valamint Teleki Réka mesterképzős hallgató, irodalomkritikus, az Echinox folyóirat szerkesztője beszélgetett.

Az eseményt Csorba Melinda-Erzsébet mesterképzős hallgató indította, aki a résztvevők köszöntése után kiemelte, jelen kötet az értelmezés más-más rétegeit mutatja meg Pilinszky és Mészöly életművében, kimozdítva az olvasókat az elkényelmesedett befogadói hozzáállásukból. Melinda arra biztatta a hallgatóságot, hogy kövessék a beszélgetést mészölyi figyelemmel és Pilinszky-féle odafordulással.

A kérdések sorozatát Berki Tímea kezdte el, aki arról érdeklődött, hogy hogyan találtak rá a szerkesztők erre a címre, és mivel magyarázzák a többes szám használatát. Selyem Zsuzsa író, irodalomtörténész, aki egyébként szerzőként is megjelenik a kötetben, elmondta, hogy Pilinszky és Mészöly egy olyan korszaknak a szerzői, amelyben a modernitás, az emberi racionalitás traumába ütközik, a humán összeomlik, ezért szükséges újradefiniálni az embert, a létezést, azt az aktuális kérdést, hogy mi közünk van a tárgyakhoz, emberekhez, állatokhoz. Serestély Zalán költő, egyetemi adjunktus a teremtmények tágasságát hangsúlyozta, amely több mint emberi, és hozzáteszi, számára nem kérdés, hogy az állatoknak is arca van.

A beszélgetést Réka folytatta Zsuzsa tanulmányát idézve, és a következőre volt kíváncsi: kijelenthetjük-e, hogy az újradefiniálás az, ami a későmodernségben és a posztmodernben történik, és emiatt élénkült-e meg a kortárs lírában és prózában az érdeklődés a két szerző irányába. Zsuzsa a viszonyok újragondolását ajánlotta, és azt fejezte ki, hogy Pilinszky a szavak evidenciáját kereső poétikája újra érvényessé vált, mert ismét egy olyan időszakban vagyunk, amelyben az alap egzisztenciális feltételek veszélyeztetve vannak, és újra kíváncsi az ember, hogy mi is az igazság. Réka kérdésére, mely a posztantropocentrikus olvasat és a hatalmi rendszerek működésére, illetve az egymás mellett létező olvasati lehetőségre vonatkozott, Zsuzsa a korábbi Mészöly-recepciót hozta fel példának, amelyben az állattörténetek allegóriaként, hatalmi helyzetként jelennek meg. Hozzátette, hogy ennek van egy realista értelmezése is, amelyben az állat nem szimbólum – Mészöly értelmezésében a disznó nem metafora, hanem teljesértékű létező, akinek arca van. Zalán azt jegyezte meg, hogy noha létezik a posztantropocentrikus megközelítés, sokan óvatosan szakadnak el a korábbi hagyományoktól, értelmezési sémáktól, a hatalomkritikai allegóriáktól.

A résztvevők arról is hallhattak, hogy a kötetben szereplő tanulmányok és a két életmű hogyan láttatja a hatalom működését, a nonhumán és humán kapcsolatát. Zsuzsa Mészölyt és az egyik tanulmányt idézve megállapította, hogy a részvétben van egy hatalmi gesztus, és helyette egy másik viszonyulást ajánlott, az együtt-érzést, felbontva a kifejezés rutinos értelmezését. Ezután a moderátorok a poszthumán, posztantropocén olvasatok tétjéről kérdeztek és az életművek utólagos olvasati lehetőségeiről. Zalán kifejtette, hogy a posztantropocén olvasatot Mészöly és Pilinszky életműve kapcsán nem látja ráerőltetésnek, mert van egyfajta reflexivitás ezekben a tanulmányokban, valamint a kérdés kapcsán felhívták a hallgatók figyelmét arra, hogy nem lehet keverni a poszthumán és a posztantropocén fogalmakat. A beszélgetés végéhez közeledve, röviden arról volt szó, hogy hová tehető a posztantropocén kezdete a magyar lírában és prózában, lehete-e egyfajta korszakolást meghatározni. Zsuzsa válaszában elmondta, hogy a két életműnek meghatározó szerepe van abban, hogy a kortárs költészetben releváns ez a megközelítésmód. Zalán a 2010-es évek közepét említette, amikor elkezdenek antropocénről beszélni. Zsuzsa szerint egy megismerési folyamatnak vagyunk a részei, mert eddig előítéletesek voltunk az állatokkal szemben, de nem csupán egyféle beszédmód van. Az esemény utolsó kérdésfelvetéseként az fogalmazódott meg, hogy vajon társakká váltak-e Mészöly és Pilinszky szövegei a közös szenvedéstapasztalatban, illetve társsá tud-e válni a mindenkori olvasó a nonhumánnal a halandóságban. A szerkesztők számára evidencia a két életmű, gondolkodásmód találkozása.

Befejezve az eseményt, a beszélgetés résztvevői arra hívták az olvasókat, hogy találják meg a két életműben az egymásrautalásokat, a szövegek közti kölcsönösséget.

‍

Fotók: Kabai Henrik

‍