Reményik Sándor halálának pontos körülményei

Röviddel halála előtt, mintegy kétórányi beszélgetést rögzítettem kazettára Olosz Egon belgyógyász professzorral (1922–1995), a marosvásárhelyi OGYI tanárával, Olosz Lajos kisebbik fiával.
Mintegy családban lévén vele, tudtam róla, hogy Reményik Sándor keresztfia – ezért is kérdezgettem bővebben a költő egészségi állapotáról, halála körülményeiről. Olosz Egon Kolozsvárott végezte az orvosi egyetemet, így alkalma nyílott többször is találkozni Reményikkel – elmondása szerint halálos ágyánál is ott volt.
Közismert, hogy Reményik súlyos depresszióban szenvedett, amit Olosz Egon – édesapjára, Olosz Lajosra hivatkozva – Trianon következményének tartott. A trianoni döntést megelőzőleg a költő elmebeli állapota nem árulta el a később észlelteket.
Az egészen biztos – és ezt Olosz Egonon kívül Grépály András, szintén az OGYI tanára is tanusította, orvos apámnak mesélve el –, hogy Reményik morfinista volt. Grépályt is meg akarta környékezni még kolozsvári orvostanhallgató korában, amit ő kereken visszautasított.
Orvosi titok lévén Szőcs Istvánnak sem kerülhetett – gondolom – olyan írott forrás a kezébe, amely hitelesen dokumentálta volna Reményik halálának körülményeit (lásd: Szőcs István: Honnét ezen bájdalotskák – la?, in: Helikon, XXVII. évfolyam 2016. 7. (693.) szám – Április 10.). A következőket írja Szőcs István, idézem: „…következő év szeptemberében meghal. Többen a környezetéből azt sugdossák, hogy öngyilkos lett. Laudánum túladagolással”.
Nos, hogy ama sugdosódásnak, találgatásoknak véget vessek, Olosz Egon, a koronatanú elmondása alapján tisztázom most Reményik Sándor halálának pontos körülményeit.
Reményik korában a súlyos depressziós állapotokat – a mai modern kezelési módszerek hiányában – nem tudták kellőképpen befolyásolni. A kor bevett pszichiátriai kezelési módszerei között szerepelt – és ez volt a helyzet világszerte – az inzulinsokk-terápia. Ennek lényege: nagy adag inzulint adtak a betegnek, amelynek hatására – a súlyos hipoglikémia következtében – a páciens kómás állapotba került. Szinte analóg módon az elektrosokk hatásával, ez az állapot mintegy „kiütötte” a beteg agyát – ébredés után retrográd amnézia, mintegy megújult elmebeli állapot jellemezte a beteget.
Nos, egy ilyen inzulinos sokkterápia következtében hunyt el Reményik – mindenféle igyekezet ellenére, többé nem tért magához kómás állapotából. Persze, nem lehet kizárni – amiről orvosai esetleg nem tudtak –, hogy ezt az állapotot morfium súlyosbította, illetve tette végzetessé.
Az Olosz Egonnal megejtett mintegy kétórányi (2 teljes kazetta) beszélgetésünket odaadtam a Marosvásárhelyi Rádió egyik szerkesztő-műsorvezetőjének (J. E.), hogy szerkesszék azt rádiós anyaggá. A rögzített anyagból mindössze 10 percnyi került adásba.
Amikor visszaigényeltem a kazettákat, kiderült, hogy nyomuk veszett, kivéve ama 10 percet.
Az elmondottakon kívül, több, az Erdélyi Helikonnal kapcsolatos olyan – a nagyközönség számára ismeretlen – részlet is elhangzott, amelyeket soha senki nem tud már pótolni. Különösen érdekes és értékes volt az a sok sztori, amely a Reményik–Áprily–Olosz Lajos-triászról szólt, elsőkézből.