.svg)
közelség
hull az égből a közöny
a fáradtság a vacogó idegenség
elfalaz a múlt
minden egyes nélküled megélt pillanat
még a tér sem görbül feléd
de van valami ami átrepít
közönyön idegenségen fáradtságon
teren és időn
az arcom a nyaki ütőereden
sehol
(Oravecz Imre után)
lent lankás domboldal
középen sűrű fenyves
fent kopár hegycsúcs
mérték sehol
nem tudom
tudom hogy
a fák lombozatában
a föld mélyében
a vizek sodrásában
a madarak röptében
az állatok bőgésében
a nők ölében
a vér áramlásában
a képekben, versekben, zenékben
a hegyek csúcsain
az ég magaslatain
a csillagokban
mind mind istenek lakoznak
csak nem tudom
őket megszólítani
utazom
utazom
velem jön a táj
a füves mező
ez a domboldal
amin egyszer végigsétáltam
az a megroggyant állomásépület
az első csók azon a korhadt padon
egy kanyar előtti fáradt stoppolás
az évekig épülő felüljáró
és még sok-sok hiány és beteljesülés
utazom
eltakarítok mögöttem mindent
az utolsó
az utolsó séta lehet ilyen
végig a hosszú peronon
szemből sűvítő szél
kétoldalt csattogó fellegek
nincs hová letérni
végig kell menni
egészen addig
ahol minden elfogy
csak egyvalami marad
egy sínre helyezett gondolat
