Pátria

Fernando Aramburu Pátria című regényét fejeztem be a napokban – a baszk szerző sikerkönyve a IX. Csíkszeredai Könyvvásárra fog megjelenni magyarul, Imrei Andrea fordításában. Nem recenziót vagy kritikát, könyvajánlót készülök írni, azt talán majd máskor. Az, ami miatt nem tudok szabadulni ettől a kézirattól, a gyűlölet. Lehet, hogy e sorok szerzője vált túlérzékennyé, bár nyilván erre is van magyarázat, ám mégis úgy érzem, olyan könnyű helyen van manapság a gyűlölet, mint anno a kimonó ujjában a torokra idomított pekingi palotapincsi. Bármi történik attól eltérően, ahogy azt a többség vagy akár egy bizonyos kisebbség elvárná, azonnal felforr a gyűlölet levese, és csak úgy repkednek a mérgezett szónyilak, és alig csitulnak. Az öröm, a valami felett való közös örvendezés, netán elégedettség vagy büszkeség, hogyha nem is egyéni sikernek, hanem valakiének közösségként részesei lehetünk, nos, biztosan van ilyen, de annak megnyilvánulása sokkal halkabb, sőt, alig hallható. Miért? Mi történt velünk? Válaszok garmadája létezik erre a kérdésre, mérgezett szónyilak formájában, vagy matematikai pontosságú és ugyanakkor száraz, közömbös vagy távolságtartó magyarázatok. De őszintén, nem a magyarázat érdekel, hanem az, ki lehet-e ebből a rossz közhangulatból mászni, túl lehet-e élni ép ésszel, gerinctörés nélkül, szekértáborok megnevezése, besorolás, meghajlás nélkül?

Fernando Aramburu regényéről, amely kisebb hisztériát váltott ki Spanyolországban öt évvel ezelőtt, amikor megjelent, szóval a Pátria tartalmáról nagyon röviden, kulcsszavakban az mondható el, hogy a baszk függetlenségi mozgalomról, az ETA-ról, kis és nagyobb közösségekről, szokásokról, hagyományokról, sérelmekről, követelésekről, terrorizmusról, az ember embernek farkasa szólás lényegéről beszél, anélkül, hogy érezhetően valamelyik oldal mellett foglalna állást, vagy bármelyik hőssel szimpatizálna. Ám azt minden további nélkül eléri, hogy az olvasó kedvelni tudja a börtönbüntetését töltő terroristát és egyik áldozatának családját egyaránt. Írói bravúr? Minden bizonnyal. De eme bravúr eredője leginkább a személyes érintettség, annak hosszú évtizedekig tartó leülepítése, és az evidens vágy, célkitűzés, hogy „menjen e könyv által a világ elébb”, legyen béke, több közös örvendezés és kevesebb gyűlölet.

‍