Papírvessző (Versek)
XXXV. ÉVFOLYAM 2024. 24. (902.) SZÁM – DECEMBER 25.
Papírvessző
Papp Imre 65. születésnapjára
Tereli a felejtés sóhaja a
véletlen nyáját, hű pásztorkutya,
felköhögi a dörgő ég a reményt,
mielőtt még villámcsapással végleg
megsemmisül a paradicsom tiltott
almafája, mag nélküli gömbölyded
gyümölcsei akár az égitestek.
János játszik velük, mint egy artista.
Kézügyessége, egyensúlyérzéke
nem hagyja cserben, leesik az álla,
egy fiatal várandós hölgy a Földet
csak magának akarja, megkívánja.
Trójai faló
Trójai faló az emberi szív, a
világot akarja meghódítani,
pontosabban önmagát, saját testét,
gondolja magában János boldogan,
a nemlét aranykeresztjét hordva, és
megedzi minden rövidülés, sarok,
lassan, mint a tészta, a képkeret is
megkel, mikor pap nincs, bába is keresztel.
A meg nem írt sorközök kísértik hát
Jánost, rossz színben van, és halk léptekkel,
surranva jár, kérdés nem hagyja el a
száját, a válasz súlya összenyomná.
Csallóközi szerencse
Jánost a szerencse próbára teszi,
a révhez érve, azonnal a kompra
szállhat, de egyre távolodik a túlsó
part, a Kis-Duna a lelkén szárad, de
János hallgat, lekoppintva a csendet,
bal kézzel alulról megkopogtatja
az eget, nem vár türelmet, árva és
fegyvertelen, mint a dacos gyermek,
akinek záratlan kapu a szája,
a kulcsát egy angyalka őrzi felhőn
szundikálva, átlátszó tiszta üveg
a vég, hogyha eltörne, visszasírnák.
Anzix
János mindenkinek csúfnevet ad, mert
senkinek sem tudja megjegyezni a
valódi vezeték- és keresztnevét,
aztán valahogy rájuk ragad a név,
leragadt nyelvvel ismételgeti az
Isten, sose volt még ilyen távol a
Paradicsomtól, pedig ő mindenhol
ott van, mindegyik versváltozatban, ha
nem így volna, nem érné utol magát,
még fülön csípné a kecskelábú, a
kalánfülű angyal, annak a keze
ragadós, mint a bojtorján, a bogáncs.