Összhangban a természettel

XXVIII. ÉVFOLYAM 2017. 07. (717.) SZÁM – ÁPRILIS 10.

társművészetek

artefaktum

A fény síkjai címmel nyílt festészeti, grafikai és szobrászati, gyűjteményes kiállítás Mircea Vremir munkáiból március 22-én. A két helyszínen megrendezett tárlat a kolozsvári Művészeti Múzeum és a Quadro Galéria együttműködésével jött létre, a Vremir család gyűjteményében őrzött műalkotásokból. E nagyszabású kiállítás jelentős válogatást mutat be Mircea Vremir életművéből, hangsúlyt fektetve annak műfaji és technikai gazdagságára.
Mircea Vremir a kolozsvári 1960-80-as évek képzőművészeti életének ismert és elismert szereplője. 1932-ben született a Neamţ megyei Lipoveni-ben, ahol hamar megízlelte az egyszerű falusi élet szépségeit és a természet közelségét. E közvetlen kötődése a természethez mindvégig megmaradt, és mélyen meghatározta, úgy későbbi életformáját, mint művészetét. 1949–1950 között a Jászvásári Művészeti Intézet hallgatója, majd 1950–1955 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet festészet szakán folytatta tanulmányait. 1953-tól már rendszeresen bemutatkozik a megyei, és országos tárlatokon. Előbb a kolozsvári Művészeti Líceum, majd 1961-től 1991-ben bekövetkezett haláláig a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet egyetemi oktatója. Festészeti és grafikai munkássága mellett az 1960-as évek folyamán több monumentális alkotást is készített – esetenként társszerzőként – melyek közül a kolozsvári Diák-komplexum freskója és a Diákművelődési-ház mozaikja a legismertebb.
Művészete, bár egy klasszikusabb, látványközeli ábrázolásban gyökerezik, ugyanakkor el is távolodik ettől az absztrakció irányába. Az expresszionizmus jegyeit magán viselő, a formákat tudatosan a végletekig redukáló vagy feloldó tömör nyelvezete egyéni színfoltja úgy a kolozsvári, mint az erdélyi, romániai korabeli művészetnek. Leggyakoribb tematikái, az erdélyi és duna-deltai táj, a halászok mindennapjai, az emberábrázolás kihívásai (letisztult portrék és önarcképek formájában), illetve a harmonikus csendéletek mindvégig meghatározták életművét, és minden alkotói periódusban visszatérnek, más-más kromatikai, nyelvezeti vagy technikai megfogalmazásban. E változatos festészeti anyagba nyújt betekintést a Művészeti Múzeum termeiben helyet kapó kiállítás, melynek kurátora, Dan Breaz meglátása szerint Vremir életművének sajátosságát a fénysíkokhoz hasonló foltokból való építkezés adja, melynek rendkívül gazdag kromatikája a színkép (spektrum) árnyalatait tükrözi.
A Quadro Galéria több mint negyven grafikai alkotást és fafaragványokat felsorakoztató tárlata (kurátorok: jelen szöveg szerzői) a nagyközönség előtt elsősorban festőként jelentkező Mircea Vremir életművének egy eddig kevésbé ismert oldalát kívánja bemutatni.
Mircea Vremir egyike azon művészeknek, akiknél a hatvanas évek folyamán megfigyelhető a szocialista realizmust fokozatosan elhagyó vizuális nyelvezet modernizálódása. Viszonylag hamar, már a pályakezdés éveiben kialakul vésőnyomokra emlékeztető, festékfoltokból építkező sajátos formanyelve, mely az ötvenes évek végén készülő linóleummetszeteinek technikájára vezethető vissza.
Az életmű hangsúlyos témái jelennek meg grafikáiban is: a Duna-delta világa és a halászok mindennapjai, az erdélyi hegyvidéki, falusi és ipari tájak, az expresszív portrék és stilizált, az absztrakció felé mutató csendéletek.
A műteremben születő olajkompozíciókat a szabadban készített gouache-ok és szénrajzok előzik meg, amelyek a közvetlen természeti élményt, és a hely hangulatát gyorsan és spontán módon ragadják meg. Tusrajzainak expresszivitása, belső dinamikája erőteljes, feszültséggel teli módon adja vissza a Duna-delta világát. Bár egyes grafikai kompozíciói visszaköszönnek festményein is, az olykor vázlatosnak ható munkák mégsem tekinthetők csupán előtanulmányoknak, hanem ezektől független, önálló alkotások.
Sajátos, egyedi szakaszát képezik a művész munkásságának az 1968-1969 között készült zsírkrétarajzok. Egyediségük leginkább nyers erőteljességükből fakad. Mivel erőkifejtést igényel már a mód is, ahogyan a kréta nyomot hagy a papíron, ezért ezek a vésés folyamatával rokonítható mozdulatok már önmagukban is egy erős, plasztikus látványt eredményeznek, melyet még inkább felerősítenek a harsány színek és merész színtársítások. Ennek a szobrászathoz közeli látásmódnak közvetlen megnyilvánulásai az afrikai törzsi művészet és népművészet hatását egyaránt tükröző antropomorf faragványok, melyek formanyelve szervesen kapcsolódik a művész festészeti és grafikai tevékenyéségéhez.
Mircea Vremir ki kívánt lépni a festészet statikus, műtermi állapotából és mohón megragadta mindazokat az anyagokat és kifejezési formákat, amelyek lehetővé tették számára, hogy a természettel aktív, dinamikus összhangban alkosson. Ennek, a természetbe integrálódó és az életet átformázó művészetnek megnyilvánulása – a művészi rangra emelt hétköznapi tárgyak mellett – az a csónak, amelyet a művész maga és családja számára készített. A csónak önmagában az ember és természet közötti egyik legszorosabb kapcsolat jelképe.