Öltözői jegyzet a Divina Commediához

Gy. Szabó Béla: A buják

‍

„Tovább szólnék, de tovább menni bajt hoz

 és nem lehet tovább beszélni; látom

 a homokon már új tűz lángja nyaldos.

Új nép jön, mellyel tilos szóba állnom,

 vedd gondjaidba Kincsemet, a könyvet,

 amelyben élek még: csak ezt kivánom.”

‍

A Pokol tizenötödik énekének ezeket a (Babits Mihály fordította) sorait küldtük el kortárs magyar költőknek – továbbgondolásra, inspirációs forrásként, mert kíváncsiak voltunk: hogyan hat Dante költői műve a mai lírára, hogyan képes megszólítani újabb korok újabb poétáit. Lapszámunk versanyagát a „válaszul” érkezett költeményekből állítottuk össze.

           A szerk.

‍

Öltözői jegyzet a Divina Commediához

‍

Jön az utolsó ítélet,

s utána még egy,

füstbombák jelzik utadat,

hogy el ne tévedj,

‍

hogy el ne bízzad önmagad,

s vigyázva lépkedj,

mert nem a feltámadás ez,

csupán a jéghegy,

‍

csúcsába kapaszkodsz

s alattad összeomlik,

kapkodod szédült fejed,

akár a zombik,

‍

pokol és purgatórium

lelkedben egybeolvad,

az emberélet útjának javán

túl vagy, de hol vagy?

‍

Messzebb az Édenektől,

s még messzebb otthonodtól,

idegen színterekben

végzet zenéje tombol,

‍

üres nézőterekről

sandít feléd az ördög,

maszkos nézőseregnek

kell folyton megdögölnöd,

‍

s ha majd hideg deszkákon

fekszik örökre tested,

nem mentség, hogy a karzat

tetszését kerested!

‍