.svg)
Szepessy Béla: Keresztek hegye. Linómetszet, 2014
Milyen erők, vágyak, akaratok kellenek ahhoz, hogy a sötétség elnyomja, a tér peremére sodorja, sárba lehúzza a fényt, és milyen erők, vágyak, akaratok képesek arra, hogy hirtelen, minden különösebb figyelmeztetés, előrejelzés nélkül felsorakozzanak a fény minden jel és oly sokak szerint vesztésre ítélt csapatai mögött, és dárdát szegezve, kardot rántva vagy egyszerűen csak harcba szállva, egyetlen tiszta pillantással lendületet vegyenek és elseperjenek az útból mindent, ahogy télidőn az útra, sövényre, aszfaltcsíkra gyűlt havakat szokás...
Milyen esők, sarak, mocsarak, víg tavaszok, komoly nyarak, sötét novemberek összes szép, jó vagy nagyon is kegyetlen emberi tapasztalása, titkos mélységekkel táplálkozó növények szívós kitartása, vadak tájba simuló friss mozdulata, végső rándulása kell ahhoz, hogy a táj, a bennünket oly régóta befogadó, megőrző világ lerázza magáról egyetlen pillantás gyors rezdülése alatt mindazt, ami korábban sötét palástként nehezdett rá...
Nem tudhatjuk előre. Nem tudhatjuk, mert nem elég ilyenkor a hosszú évek alatt elolvasott könyvek sora, nem elég az inakba ivódott vágtázások tapasztalása, kiszabott út, megtartott törvény, feszes derék, szikárság, pengeél, de önfeladás, behódolások által át nem szakított titkos háló sem elegendő, hogy önmagában fenntartsa, távol tartsa mindazt, ami ilyenkor ellenünk irányul...
És nem tudhatjuk még, csak sejtve, ki az a Mi, akikben a mondat ugyanúgy indul, percről percre erősödő hangokban, szótagokban, végül – kimondott szavak által, ki az a Mi, aki megérzi, hogy indulni kell gyorsan, bátran, látszólag értelmetlenül, látszólag eszünket vesztve, látszólag minden törvény ellen vagy csak épp vesztésre ítélve, akkor indulni, amikor alszik mindenki még, amikor még senki sem éber, akkor őrizni, friss erővel, régi gesztusok görcsös rándulásait magunk mögött hagyva, azt, amiért mindannyian születtünk, és amiért a születés van...
Mindezt azért, hogy szavak által, a hajnal pereméhez érve, egyetlen pillantást figyelve – oldódhassunk égi havakban...
