.svg)
Bába István: A bálvány maradványai
adásszünet
szünetelnek az emlékek eltűnnek a repedések
s már nem rajzolódnak ki a határok körvonalai
mint a régi oltott mésszel festett a falakon
ám te veszteségként élsz meg minden változást
pedig csak oldódik a sötétség burka
mára átrajzolódott minden abban a házban
kivilágosodtak a falak a konyha kövei
megnőttek a terek felbátorodtak a színek
visszatértek a rozsdafarkúak is és velük a régi
dallamok… új sanszot kapott az élet… rutinosan
nyílnak a sörösdobozok az öreg diófa árnyékában
s csupán egyetlen ajtó jelent hidat a kifakult
múltba de azt nem nyitod ki soha többé újra
ami maradt
lakhatatlanná váltál mióta nincs bejárásom
az emlékeidbe… mindent elmos az eső
az ablaktörlő monoton metronómja méri
a szűkmarkú időt… átrendezett életünk
már nem képes befogadni a megfáradt
tegnapot… s ami maradt csupa árverezhető
kacat… suhanó autók alatt sistereg
a nedves aszfalt… nincs más lehetőség
mint szabadulni elszakadni veszni hagyni
és nem cipelni tovább a tévedéseket
mégsem tudunk tovább lépni mert itt rekedtél
a könyörtelen távolságtartás árnyékában
fölriadok rád koromsötétben és tiltott
helyeken és elindulok remegve visszafelé
hogy egyszer majd újra elfelejthesselek
