Ó, igazhívők emírje! (1001 szó)

Az Ezeregyéjszaka meséit az utolsó feketetói vásárban vettem. Előbb vagy utóbb persze megint lesz vásár, bár ezt még inkább csak reméljük és nem tudjuk. Könyvet ott nem igazán szoktak árulni, más dolguk van az embereknek. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy megvolt-e mind a hét kötet, és elszórtam az ötödiket az éjszakában, vagy az már eleve hiányzott – jó volt a mulatság, sokáig tartott. A könyv olcsó volt, még egy Petri-válogatottat is kaptam ráadásul, ő sem gondolta, hogy hol köt majd ki egyszer… A tavaly télen Az Ezeregyéjszaka meséit olvastam, az első négy kötet magával vitt, estéről estére mesét olvastam, el voltam ragadtatva, bájolva – mirázs. A Közel-Kelet bölcsessége. Ami kimaradt a Koránból, ebben a könyvben megvan. Nem akarom befejezni, aki fogyni látja kedvenc borát, egyre kisebb kortyokban issza. Olykor hangosan olvastam, kacagott sokat a hallgatóság: ó, király; ó, igazhitűek emírje… A bihari tájszólás ehhez ugyanúgy jó, mint a székely, vidéken élünk, a mese mindig vidéken történik, a bagdadi sikátort, Harun ar-Rasíd palotáját vagy a tengeren hányódó hajót vidéki emberek lakják, a dzsinnek és a máridok is Allahot imádják, természetesen, igaz hit csak egy van, a vallásos ember nem tud kétfelé hinni, a profánnak mindegy. A zsidók, a frankok és a perzsák is jó muszlimok lehetnének, csak nem akarnak, a politikai mondanivaló rövid és egyszerű. Az elbeszélő is vidéki, mondhatni: a nép fia. De ahogy egyik-másik elmondhatatlan szépségű rablány a vallás téziseit elő tudja adni, az engem lenyűgözött. A huncutság meg az ékesszólás egyben. Nem is tudom, vallási fundamentalisták olvassák-e ezt a könyvet, ha olvasnák, egész biztos nem volnának fundamentalisták. (A mai világban fundamentalistákkal nem vitatkozunk, rájuk csak lövünk, mondta egy közel-keleti barátom.) Papokról, dervisekről, filozófusokról kevés szó esik, elvégzi mindenki a kötelező vagy megfogadott imát, és mehet a dolgára. A férfiak kereskednek és tékozolnak, a nők szépek, okosak, táncolnak és vágyakoznak. Vannak energikus menedzser hölgyek és gonosz anyósok, de nem ők a vallási tézisek tudói. Az emberek esznek, isznak, szeretkeznek, mindezt a Magasságos dicsőségére cselekszik, és közben szenvednek, mert van sors, van végzet, van ármány és csalárdság, legfőképpen gyengeségeink vannak, a tiltott ajtón mindig bemegyünk, aztán nem tudunk visszajönni. Életünk nehéz pillanataiban csodára van szükségünk, ami vagy jön, vagy nem. A rémségek és az örömök egyaránt átalakítják az embert, mindenki meghal egyszer, az indulatos vagy érzelmes emberek nagy pillanatokban elájulnak, aztán magukhoz térnek, a szerelmesek nem alszanak, nincs szükségük alvásra, és folyik, árad, mozog előttünk a Közel-Kelet tarka és lenyűgöző népe, dalra fakadnak és versben szólnak egymáshoz. Azért kell majd egyszer megtanulni arabul, hogy ezt valóban élvezni tudjam. Sokat gondoltam közben Germanus Gyulára, Vámbéry Árminra vagy Baktay Ervinre. Meg arra, hogy ezt a világot mi már egész ritkán és kivételesen látjuk csak, porig van bombázva és/vagy megszállottak uralják, a máridok és az ifritek előjöttek a palackból, nincsen tudó, aki visszagyömöszölje őket. Az Ezeregy mindent tud az emberről, a létezés alapvető problémáiról, a hitről és a hitetlenségről, a kísértésről és a csábításról, a jóról és a rosszról. Ijesztő az, amikor az ateista mindent akar tudni, mondta Karátson Gábor. A monoteista vallások nagy feltalálmánya, hogy Isten előtt mindenki egyenlő, ehhez rendszerint elfelejtjük hozzátenni, hogy sehol másutt, és csak akkor, ha van Isten. Ha nincs, akkor irgalom sincs, meg kegyelem, a szegények gyűlölik a gazdagokat, a gazdagok pedig félnek a csoportokba verődő szegényektől. Ateista mesemondó nincsen, pedig a mese nem sokat törődik Istennel és a vallással, nem az a dolga, de mindent tud az életről és a halálról, magasabb instancia ez, mint az elosztási rendszer méltányos vagy méltánytalan volta. Mindentudó könyv az Ezeregy, ezért sok. Egyszer csak betelik vele az olvasó, nem az ismétlődő történetek vagy az újra felbukkanó alakok meg típusok fárasztják el, hanem éppen a sokaság, amelyet már az elbeszélés ritmusa is nehezen tud egyben tartani. A prózának ritmusa van, bár nem szoktuk észrevenni, de ha nincs, ha kiesik belőle az író, azonnal észrevesszük. Amikor az olvasó már többször is találkozott az alteregójával, vagy az összes alteregója visszatért már legalább egyszer a világ végéről, akkor ideje elgondolkozni azon, hogy én, jámbor és igaz hitű olvasó valóban ilyen esendő és bűnös ember volnék? Avagy a lineáris idő meg az örök visszatérés talán mégsem zárja ki egymást. Íme a tükör, amelyben több alakban is láttam magamat, amint ugyanazt a fölösleges ostobaságot újra és újra megteszem, az árnyékom elől még én sem tudok elfutni, pedig gyakran próbálom. De nem a bűnbánat vagy az önvizsgálat könyve ez, csak mivel minden benne van, ami fontosat az emberi létezésről mondani szoktak és mondani tudunk, ezért óhatatlanul megtalálja magát az ember. Ő is csak egy szegény beduin, aki zarándoklatra indult, és eltévedt a sivatagban; ha nem indult volna el, nem volna mese, de akkor nem is érhetne gazdagon és bölcsen haza, vagy szegényen és bölcsen. Aki bután ér haza, fölöslegesen indult el, de a hiábavalóságnak ez a vidéke idegen a Könyvtől, az már a mesétlen Európa, mely a fűszerszámok és az arany mellett a Könyvet is megtalálja, elhozza, lefordítja, kivonatolja, átírja, és nem tud betelni vele, pedig az európai meséskönyvek is tudnak mindent, Giambattista Basile, a Grimm testvérek, vagy éppen a magyar népmesében is szembejön velünk sok-sok ismert alak. Alapvetően minden kultúra mindent tud, a fontos dolgokat évezredek óta leírták, de vannak korok, amikor felejtünk, és vannak, amikor újra felfedeznek sok mindent, jön majd ilyen kor, azt hiszem, nekünk a felejtés adatott, egyre butábbak vagyunk. Számomra az Ezeregy a spekulatív nihilből való kilépés könyve lett, ha okosnak szeretnék látszani. A Minden van, a Semmi pedig nincs. Bájos rabnők a harmadik kötetben erről egész komoly dialektikát képesek vázolni. A dzsinnek, az ifritek és a máridok is a Magasságost dicsőítik, pedig rosszak ők és gonoszak, mint az emberek. Növessze meg hát a szakállatokat a Mindenható, legyen, amit morzsolgatni, olvassatok közben mesét estéről estére egymásnak, ne csak a gyermeknek, a felnőtt is éhes a tudásra meg a csodára. Ó, király, rövidek az élet napjai, és minden idő haszontalan, amit nem olvasásban töltünk, történetek és mese nélkül sem elindulni, sem hazatérni nem lehet és nem érdemes. Az élet értelmét a vallási tanítások megfogalmazták, de mielőtt földön vagy égen útnak indulsz, imádkozz, a többit nyugodtan bízd a Fennvalóra. 

‍