.svg)
Mintha fölimádkoztam volna
ugyanitt – – –
Tornázó unokám mögött a cunamit.
Mintha utolsóként a vad keserveket.
És éppen itt nem volt már akkor,
aki eltemet – – –
Mintha harmatvízben
tisztáltam volna ott a lelkemet.
Nem rémlik,
csak szépen visszajátszik
innen. Idefentről.
Én játszom ezt?
Vagy az a másik?
Földi mérték szerint
csupán egy szemöldök-rebbenés.
Itt, a végtelenségben
csipetnyi azonosság
lélektől lélekig.
Nem kevés.
Akik elaltattuk odalenn a testet,
mester és tanítvány –
mind hamisat festett!
Önámító legendákba
pátyolva, bugyolálva –
nem érvényes semmi!
Nincs az a lélek, mely
valamelyikben magára találna.
A törvényeim szerint végre
magamra omoltam.
Érvényes vagyok hát.
Érvekkel nem játszom többé.
Ennyit ím elértem –
És hogy élve
vagy holtan?
Itt nem tartjuk számon, hogy
éltem,
hogy voltam.
