.svg)
A JAK-tábor harmadik napja sem telt eseménytelenül. A nap első programpontján Lanczkor Gábor, Nemes Z. Márió, Szőcs Petra és Tóth Kinga mutatták be a JAK és a Solitude Akadémia közti csereprogramot, melynek keretein egy JAK tag három hónapot Stuttgardban tölthet, egy németországi művész pedig budapesten végezheti munkáját. Nemes Z. röviden mesélt a sajátos világlátású intermediális művészről, Louis Scoufarasról, akinek videóit tekinhtettük meg a zenével aláfestett felolvasások közben. A meghívottak olyan szövegeket olvastak fel, melyeket a csereprogram részvétele alatt írtak. Csehy Zoltán sajnos nem tudott most itt lenni a rendezvényen, azonban elküldte a művészetet tematizáló popzanzáját, melyet Tóth Kinga olvasott fel, és amelyből kiderült, hogy “nem kell annyi verset olvasni.”
A felolvasásokat követően nyilvánosságra hozták az idei Solitude-ösztöndíjas alkotó nevét is, aki nem más, mint a jelenleg Izlandon élő Dunajcsik Mátyás.
Ezután a szervezők bejelentették, hogy elrejtettek néhány könyvet a kertben, melynek hatására nagy számú irodalmár hagyta el az épületet a felfedezői túra kedvéért.
A következő rendezvényen a Turista és zarándok című 200. JAK füzet kerül bemutatásra, mely Kemény István munkásságáról tartalmaz különböző, alapos tanulmányokat, kritikákat. A kötetet Szegő János vezetésével Balajthy Ágnes, Fekete Richárd és Keresztesi József mutatták be. Szegő beszélt a kritika kánonképző szerepéről, arról, hogy mennyire fontos egy költő felfedezésében, pozicionálásában, arról, hogy mennyit változott a Kemény recepció az első kötettől kezdve, valamint a hatástörténetéről is. Balajthy a Kemény-líra feloldatlan kettősségét emelte ki, Fekete számára fontos a hibapoétika irányából is megközelíteni az életművet, és nem feltétlen kronológiailag érdemes tárgyalni róla, mert bár alakulástörténetileg is érdekes vizsgálni, azonban van egy fajta egységes etika is benne. Kemény prózájáról jóval kisebb mértékben születtek kritikák, ebből talán arra lehet következtetni, hogy a lírája nagyobb hatással volt a magyar irodalomra. Fekete hangsúlyozta azt is, hogy bár Kemény valóban nagy befolyású szerző, azonban fontos elkerülni a túlolvasását, érezhető egy olyan kritikai tendencia, hogy sokmindenre ráhúzzák, hogy Kemény István hatására íródott, holott azért nem ilyen egyszerűek a dolgok.
A beszélgetés után a kritikusokat felváltotta maga Kemény István, akihez Szegő egyből nekiszegezte a kérdést, hogy milyen tapasztalat is egy ilyen kötet bemutatóját végighallgatni. Kemény erre elmondta, hogy “kicsit furcsa érzés, de jól ki lehet bírni”. '89 előtt esélyt sem látott a publikálásra, megvoltak akik közölhettek az egyes folyóiratokban. Verseit így csak egy szűk kör ismerhette, azonban számára ez is elég volt. Fontos számára a hagyományhoz való viszony, valamit kezdeni kell vele, dekonstruálni, mert túlságosan is ki lett szárítva ez a fogalom. Rengeteg utalás, megfogalmazásmód, sci-fi elem, stb. azért került bele a szövegekbe, mert Kemény olyasmit próbált beletenni a verseibe, amiket addig még nem olvasott versekben. Szó került még arról is, hogy milyen számára ez a bizonyos értelemben vett mentor-szerep, az “apaság”, hogy nagy számú fiatal költőre jelentős hatással volt, azonban Kemény István nem érzi, hogy ez mennyire valóságos, nem próbálja meg pozicionálni magát ilyen szempontból.
Ezt követően Bende Tamás, Hyross Ferenc, Mezei Gábor és Závada Péter fiatal költők friss köteteiről beszélgetett a szerzőkkel Németh Zoltán. Szerinte az a közös mind a szerzőkben, hogy valamilyen szempontból mind a négyen radikalizálják a nyelvet. Bende költészetével kapcsolatban a szentimentalizms került szóba, valamint a szerelmi líra lehetőségei. Hyross líráját pszichés kompozíciók felől lehet értelmezni, inkább a képségre fókuszál, nem az érthetőség, hanem az összhatás felől próbálja létrehozni a szövegeket. Mezei a versszerűség határait igyekszik lefejteni, az én teljes kimosásást, számára a líraiság máshonnan érkezik. Závadánál a személyesség és a személytelenség közötti átjárás lehetőségei merültek fel, a szerző válllatan egy már-már “nagyképű játékot” az emlékezés gesztusának lehetőségeiről, hogy valóban létezik, vagy csupán nyelvi konstrukció?
Az est lezárásaként a Melting Books sorozat rövid bemutatója után a Tóth Kinga Hegyfalu zajzenei formáció koncertjére került sor, amiről szavakban beszélni nehéz, csak annyit mondok, hogy akinek lehetősége adódik eljutni egy fellépésükre, semmiképp se hagyja ki.
A fotókat Bach Máté készítette.
