.svg)
Szentes Zágon: Living Spaces 3
„jó volna kezet rázni ismét
s a vállat átölelni testvér
mielőtt bután el nem esnék
mielőtt bután el nem esnél”
(Kányádi – Halottak napja Bécsben)
egyszer majd felszállunk mind
a legkopottabb városszéli villamosra
tocsogó napfény mossa ki alólunk
a rozsdásodó sínpárokat
repedésekből kibúvó füvek sárgulását
elmossa lépteid a sietést a felsértett
sarkadról a sebtapaszt
az előre eltervezett járdaszéli botlásokat
elmossa arcodról a zsírt a szégyent
a csókokat a pattanásokat
elmos mindent nem válogat
& szép lesz & hosszú & felejthető
atyaúristen nem jó helyen ülök
ez egy rossz hely borzalmas hely
ez a másé nekem ide nem szabad
nekem itt semmi keresnivalóm
ide fogok fagyni a székre én leszek
a szék még a kabátom is olyan
tipikus üléshuzat mintázatú engem
nem szabadott volna fölengedjenek
nemhogy leülni de most már nem is
állhatok fel hirtelen mit fognak szólni
sehol egy ember akinek átadhatnám
a helyet már sehol senki nincs lábon
hová mehetek ha már nem hajt a vágy
csak kékszemű kutyák nyalogatják
a szemem árkában lerakódó jeget
mert jönni fognak kialvatlan ellenőrök
én meg biztos nem jól lyukasztottam jegyet
vagy rossz vonalra szálltam ez garázsmenet
vagy simán leraknak az is meglehet
mert túl büdös vagyok & nem elég részeg
így vezeklünk mi
akik magunkban hordozzuk
az apáink vérében fészkelő bukást
az áldozat & az önmarcang közötti átmenetet
szívünk az első kő
amit örökre a tenyérhez tapasztott
a bűntudat felismerése
& így cipekedünk mi
akik magunkban hordozzuk
anyáink egyre hosszabb hallgatásait
a büszkeség & a csalódás közötti átmenetet
a húslevesrecepteket & izmainkban
a szülési fájdalmakat
így álmodjuk tovább az ő álmaikat
így próbálunk meg betölteni minden hiányt
de hazug embert hamarabb utolérik
mert neki is azt hazudták
hogy ez a helyes irány
nemzedékünk csak sörszagú
éjszakákban toporog egy helyben
beszorulva a négy égtáj közé
mert ennyi járt út között
bűn nem eltévedni
addig jár a korsó a pultra
amíg el nem törünk
megint gyakoroljuk a megszokást
rutinmozdulatokat sajátítunk el
tanult reflexeket amik belesimogatnak
a reggeli kávék gőzölgésébe
ahogy bepárásodik az ablak
nehogy bármit is megfigyeljünk odakint
amiről beszélni lehetne
fák hegyén csak félve lép át
nem csillag csak vészrakéták
habzó szájjal hordják szét hát
halott napok martalékát
sír nyüszít szorong leborul
nyüszít sír beparáz kiborul
nincsen anyja nincsen apja
amit ad azt vissza kapja
szabadságának a rabja
minden nap halottak napja
ég az erdő ég a hegy is
a háború jön is megy is
füst az égen füst a földön
füstben füstté pörkölődöm
ép ésszel felemészted a hangot
békésen legelésznek a tankok
a jövőt hová viszed még?
ki rak össze ki szed szét?
sír nyüszít szorong leborul
nyüszít sír beparáz kiborul
úszik a riadt remény úszik a nagy vízen
tajtékzó közönytengeren
egy pillanatra sem pihen
rozsdaszonáták halálfúga
partra mosott rekviem
barátom mondja:
2018-ban 2262 menekült
fulladt a földközi tengerbe
2017-ben több mint 3000
értük kinek lesz majd békeverse
lassú kimért léptekkel
miattuk ki menetel
ki üdvözül & ki vezekel
ki szájában savanyodik meg a tej?
mi lesz ennek az összhangzattana
ha visszafelé játsszuk el a rekviemet
ki lesz majd a szorgos fekete osztag
aki alátartja a ritmikát wolfgang
amadeusnak
hogyha elcsattan a földön az utolsó géppuska
ki rogy le a földre & ki lesz aki átalussza
változzunk homokká változzunk verébbé
a szél hullámvasútján hordjuk el
régi szerelmeink nevét mielőtt
a felszálló füst őket is elérné
úgyis megfeledkezünk azokról
akiktől nem félünk eléggé
itt járt mátyás oda az igazság
ledobja az arc a maszkját
fekete lesz minden ima
ha a hajléktalanokat
a hajlékony gerincűek igazgatják
országom te félrenyelt kenyér
tikkadozgatsz itt az életér
de elfogyok én & elfogy a vér
ha nincs aki hozzánk visszatér
verebeket kigondolok
beszélni hogy legyen kivel
a közöny úgyis elrobog
& a ház falára felvizel
ez nem élet csak avartűz
nézünk egyre felriadtan
nem adom fel csak azért sem
miattad és miattam
én istenem adj levegőt
ne tűnjünk el hajnal előtt
kis szívem ne ítélkezzen
hadd hogy végre lélegezzem
én istenem hagyj aludnom
tudatlanság súlya úgy nyom
áruld el hogy mi van tervben
hadd ne kelljen rágnom nyelvem
én istenem hadd hogy higgyem
fiaink mind tiszta ingben
van súlya a kifolyt vérnek
lányaink mind hazatérnek
hull a hó halottaim ha zúg a jéghideg közöny
fáradt vagyok lázadni bár néha még
kivetkőzöm
a lemondást a hallgatást a nyálszagot ha
fröcsköl szátok
nem adom fel csak azért sem ha elbukok is
megbocsátok
szabad élet
szabad madár
szabadkozó
szavadra vár
szabad piac
szaladna már
szabad esés
szakadt halál
koponya mögött csak menetel a ló
sörénye nyirkos & megalkuvó
leszakad az ég és megakad a szó
büdös a csapvíz & fekete a hó
lassan visszhangzó játékharang
megértésre vár még szavam
a vér mindig árnyéktalan
sötét az nincs csak ágyéka van
lekapcsolom a fűtést nehogy
felismerje bárki is a hőjeleket
feloldom a háromazegyben
istent a neszkávéban
hogy megetessem magamban
a legszebb állatokat
óvatosan mindig
csak lábujjhegyen élek mert tudom
ahányszor reccsen a padló
annyiszor hagyja el
egy szarvas az agancsát
olyan vagyok mint a bevásárlólisták
lehetek akármilyen pontos
valahogy mindig hiányzik belőlem
valami irdatlanul fontos
pe un picior de plai
pe o gură de grai
ce să faci dacă n-ai
priveliște pe rai
sír nyüszít szorong leborul
nyüszít sír beparáz kiborul
néma gyermeknek sem csak a szava van
nem rólad szól minden & nem is te tehetsz
mindenről
ahova úszni jársz ott fulladt már meg más is
beszéded az angyalok hallgatása istenről
nem kell már se nyelv se vér
mi önmagával felcserél
mert szép ez így & szép vagy te is
& nem kell ennél szebb legyél
André Ferenc (1992, Csíkszereda) költő, slammer, műfordító. Első kötetéért (szótagadó, Jelenkor, Budapest, 2018.) elnyerte a József Attila Kör és az Írók Boltja könyvösztöndíját és a Romániai Írók Szövetségének debütdíját.
