„Néha úgy érzem magam, mint egy Rejtő-regényhős” Beszélgetés George Volceanov műfordítóval

– Rendkívül szerteágazó műfordítói tevékenységében – a kijelentés akkor is igaz, ha csak a magyar nyelvből átültetett műveket vesszük figyelembe – hogyan fér meg egymás mellett pl. Bogdán László, Markovits Rodion, Rejtő Jenő, Kassák Lajos, Zalán Tibor, Esterházy Péter? – Holott a szakterületem az angol nyelv és irodalom, magyar fordítóként debütáltam ifjúkoromban az irodalmi életben, a csodálatos Kriterion Kiadóban, Domokos Gézának köszönhetően, aki mindent megtett azért, hogy a romániai magyar irodalmat népszerűsítse műfordítások által. Így születtek meg Bogdán László-, Györffi Kálmán-, Markovits Rodion- és Panek Zoltán-fordításköteteim. Bogdán Lászlóhoz hosszú és mély barátság fűzött, megtartottam az 1982–1984-es években írott leveleit, abban az időszakban készítettem kísérleti regénye, a Helyszínkeresések forgatáshoz(În căutarea unor locuri de filmare) fordítását, erről leveleztünk. Visszatekintve, kérdéseim egy ártatlan és kezdő műfordító kérdései, akit a kommunizmus időszakában használatban levő magyar–román szótárak (szerző: Kelemen Béla) egyáltalán nem segítettek, amikor olyan kifejezésekkel találtam szembe magam, mint például a strici vagy a strichel. Szívesen felajánlom egyébként a Lacival folytatott levelezésünket, ha mondjuk egy szerkesztő, irodalomtörténész érdeklődne iránta. 2013-ban a Tracus Arte kiadónál jelentettem meg a Címeremben két hattyú(Blazonul cu două lebede) című regényét, amelyet még 1989-ben fordítottam le a Kriterion számára. A statisztika szerint Bogdán László a Romániai Írók Szövetsége által legtöbbször kitüntetett magyar nyelvű szerző. Szeretnék még tőle prózát fordítani – számomra ő a székelyföldi Faulkner, aki azonban Yoknapatawpha (a faulkneri „koholt megye”) helyett szereplőit valóságos szülőföldjén helyezi el. Laci ugyanakkor az erdélyi irodalom Pessoája is, Vaszilij Bogdanov fehér orosz költő megteremtője – úgy tervezem, hogy fordítani fogok néhány versfolyamot a Bogdanov-versekből is.
Rejtő Jenőt én ajánlottam az Univers Kiadónak 1987-ben – ő lesz mindig is a kedvenc szerzőm a teljes magyar irodalomból, székely nagyszüleim könyvespolcán fedeztem fel gyermekkoromban, Csíkszeredában. Zalán Tibort 2002-ben ismertem meg, a Romániai Írók Szövetsége által szervezett Irodalmi nappalok és éjszakák fesztivál első kiadásán a Fekete-tenger partján. Véleményem szerint az irodalomban rendkívül sokat számítanak az emberközi kapcsolatok. Lefordítottam …és néhány akvarell (…și câteva acuarele) című kötetében megjelent neo-romantikus poémáit, illetve az avantgárd stílusú Ének a napon felejtett hintalóért(Cântec pentru căluțul de lemn uitat la soare) című hosszúversét. Később az egyik drámakötetét szerkesztettem, és akárcsak Bogdán Lacival, Zalán Tiborral is tartós barátságot kötöttünk. Nagy örömömre szolgált, hogy láthattam Katonák című darabját a Piatra Neamț-i Ifjúsági Színházban 2009-ben. Majd 2017-ben a Majd megdöglünk címűt a bukaresti La Scena színpadán. Barátság fűz több kortárs magyar szerzőhöz, Thuróczy Katalinhoz, Kovács Istvánhoz, Kiss Csabához, Rácz Péterhez is.
Kassák Lajos verseit azért fordítottam újra, mert a korábbi műfordítások tele voltak alapvető értelmezési hibákkal – és arra gondoltam, egy ilyen nagy költő, mint Kassák, ennél jobb sorsot érdemel, román nyelven is. Esterházy a Humanitas Fiction Kiadó felkérésére került a portfóliómba, így kezdődött. Majd Visky András felkérésére lefordítottam Esterházy Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című „dramolettjét”, amely sajnos a fiókban maradt, mert Mihai Măniuțiu nem találta elég izgalmasnak, illetve közben megjelent ugyanaz a mű román nyelven, Anamaria Pop fordításában.
– Hogyan fogadta a román olvasóközönség Rejtő Jenőt és műveit? Mi a legnehezebb és mi a legélvezetesebb Rejtő fordításában, kapott-e visszajelzést az olvasóktól – ha igen, mit emelne ki ezek közül –, illetve milyen Rejtő-művek fordításán, megjelentetésén dolgozik? – A szőke ciklon és a Vesztegzár a Grand Hotelben első kiadása 1990-ben, a második 1992-ben jelent meg, és összesen 70 000 példány fogyott el belőlük. Az elveszett cirkáló, az Egy bolond száz bajt csinál és Az előretolt helyőrség című regényeiből a teljes román nyelvű kiadás, azaz 20 000 kötet fogyott el 1993-ban és 1994-ben. Rejtőt nem nehéz fordítani, legalábbis a szavak szintjén nem. Ebből a szempontból nem San Antonio (azaz Frédéric Dard), aki értelmezhetetlen szlengben ír. A humort a legnehezebb átvinni, megteremteni románul. Hogyha nem nevetek minden lefordított részletnél, akkor azt jelenti, hogy a fordítás nem sikerült. Két évvel ezelőtt a bukaresti Magyar Kulturális Intézet szervezésében sor került egy felolvasószínházi estre, amely kudarcba fulladt. A Vesztegzár a Grand Hotelben című regényből olvastak fel, nem nevettem, és a teremben ülők semmilyen módon nem reagáltak a felolvasott szövegre. Sajnos, a rendező és a színészek sem értették meg, mi a szöveg tétje valójában. Sokkalta sikerültebb lett az az előadás, amelyet Thuróczy Katalin A felhők harcosai című darabjából állítottak össze elsőéves színis egyetemisták, a bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektorának, Liviu Lucaciunak az osztálya. Szeretném lefordítani a következő években Az elátkozott part, A három testőr Afrikában és a Bradley Tamás visszaüt című Rejtő-­regényeket.
– Hogyan kerül a műfordító asztalára Totth Benedek Holtversenye? Mi fogta meg ebben a regényben (nyelv, hangulat, üzenet), mire számít, hogyan fogadják majd a román olvasók, milyen korosztálynak ajánlaná – vagy mindez nem korfüggő? – A Holtverseny az Aramis kiadó felkérésére került az íróasztalomra. Miután elolvastam az első bekezdést, rögtön felhívtam Ana Munteanut, aki ezt a közreműködési lehetőséget felajánlotta, és azt mondtam neki: úgy gondolom, a lehető legjobban választották meg a fordítót. Rendkívül hasznos „házi feladat” volt a Holtverseny fordítása, rengeteget tanultam a munkafolyamat közben, és intenzíven használtam a Hogymondom online szlengszótárt. A kiadók nagy reményeket fűznek ehhez a regényhez és a recepciójához. A megcélzott korosztály véleményem szerint azoké a fiataloké kellene legyen, akik nem riadnak vissza a durva és vulgáris nyelvezettől, de semmiképpen sem ajánlanám például Gelu Ionescu kritikusnak, aki levelet írt a Román Akadémiának, amelyben kérte, hogy tiltsák be a Shakespeare-fordítások kiadását, amelyet az utóbbi tíz évben vezettem. Szerinte túlságosan obszcén…
– Angol és román szlengszótárakat állított össze. Milyen gyakran kell „frissíteni” egy ilyen művet? Hiszen a szleng természete éppen a képlékenység és az állandó változás. Van-e a román szlengnek valamilyen sajátossága, milyen jövevény- és kölcsönszavakat használ leginkább, és eltér-e ez földrajzi régiónként? – Elfelejtette említeni a Magyar–román szlengszótárat (Dicționarul de argou maghiar–român – Ed. Niculescu, 2011), de igaza van: a szleng instabil, illékony, állandó átalakulásban van, folyton elavul. Tízévenként esedékes egy-egy javított, bővített kiadás elkészítése. Nagy öröm számomra az, hogy a fiam, George-Paul átvette tőlem a stafétabotot, a 2006-os kiadás anyagát kibővítette és A román nyelv új szlengszótára címmel jelentette meg 2019-ben. A magyar–román szótár előszavában több, világnyelvekből átvett kölcsönszót mutatok be, amelyeket románok, magyarok egyaránt használnak. Ezek főként angol kifejezések, vagy német, olasz, francia, rromani nyelvből vett kölcsönszavak.
– Fordít lírát és prózát, színpadi műveket, kortárs és klasszikus műveket egyaránt. Okozhatnak-e galibát a kötött formák – például versek fordításakor –, vagy mindez inkább újabb és újabb kihívást jelent, szellemi pezsgést, tanulást, és a nyelvi-kulturális rétegek elmélyítését, kutatását? El lehet egy vagy több nyelvet „tökéletesen” sajátítani – vagy mindez folyamatos és állandó tanulást jelent?

– Ismertem olyan fontos műfordítókat, mint például az angol nyelvből fordító Antoaneta Ralian vagy a már említett Anamaria Pop, akik egész életükben csak prózát fordítottak, és – nagyon ritkán – szintén a próza műfajában írt színpadi műveket. A versfordítás kihívás, főként a szonett, a rímes versformák, az időmértékes vers. A lírai színművek esetében még nehezebb a műfordítás – hiszen a verselés szabályainak betartása mellett a szintaxis átlátható, a párbeszéd pedig élő, követhető kell legyen. Végtére is, több olyan nagy költőről tudok (lásd a szerintem és generációtársaim szerint is túlértékelt műfordító Mircea Ivănescu esetét), akik egész pályafutásuk során képtelenek voltak két-három rímpárt lefordítani. De a kihíváson túl ott van a jól sikerült fordítás öröme, elégtétele: egy regény lefordítása fizikailag is megterhelő, az ember úgy érzi magát, mintha egy Rejtő-regényhős lenne, például a Menni vagy meghalni vagy a Csontbrigád valamelyik karaktere, akit travaux forcée-ra, kényszermunkára ítéltek… A rímes versek fordítását leginkább a gyémántcsiszoló munkájához hasonlítanám. A versfordítás aprólékos munkát, figyelmet és türelmet igényel, alaposan ismerni kell a célnyelv forrásait, határait, és persze kell egy kis szerencse, ihlet is. Időnként hogyha „nem jön be” a rím, inkább lefekszem vagy nekifogok valami másnak. Elégedett vagyok azzal, ahogyan Shakespeare rímekben gazdag színműveit sikerült átültetnem román nyelvre, A tévedések vígjátéka című komédiát például, amelyben az ötödfeles jambus váltakozik alexandrinusokkal, vagy a II. Richárd című történelmi drámát, amelynek megírásakor többféle rímet használt a szerző. A bukaresti Teatru Micben egy ifjú rendező által színpadra állított II. Richárd óriási közönségsikernek örvendett, főleg a fiatalok körében, ez pedig nem jellemző a Shakespeare-darabokra – a siker azzal magyarázható, hogy fordításomban jól keveredett a rím és a természetes beszéd. Ismerem viszont a korlátaimat is, vannak olyan szerzők, akiket nem tudok az eredeti minőségben visszaadni románul, ilyen például John Donne és Balassi Bálint, ezért inkább hűséges olvasójuk maradok.
– Számos magyar–román műfordítói műhelyszemináriumot szervezett, vezetett az elmúlt évtizedekben, ezekből a műhelyekből egy új, friss műfordító nemzedék lépett ki a „prérire” – akik gyakran a lefordított művek népszerűsítésében és a „hídépítésben” is szerepet vállalnak, folytatva ezáltal valamiféle hagyományt, a Kriterionét, vagy annál is korábbit. Milyen összetevőkkel kell rendelkeznie a „jó” műfordítónak, és milyen lehetőségei vannak, ha erre a pályára lép? – Megtisztelőnek éreztem Rácz Péter meghívását, aki 2012 szeptemberében kért fel arra, hogy nyissam meg a balatonfüredi Magyar Fordítóházban a magyar–román műfordítói szemináriumok sorozatát. 2017-ig további három szemináriumot szerveztünk ott, illetve két fordítóműhelyt Nagyváradon és Csíkszeredában. A szemem előtt nőtt fel egy olyan műfordítói nemzedék, akik készek arra, hogy továbbvigyék Gelu Păteanu, Paul Drumaru és Marius Tabacu munkáját. Ugyanakkor bebizonyítottuk balatonfüredi házigazdáinknak, hogy megérdemeltük ösztöndíjainkat és a balatoni vakációzást, hiszen a füredi műhelymunkák eredeményeképp több közös fordításkötet jött létre. Színpadi műveket, prózát és verset fordított az irányításom alatt Gabriela Constantin, Alexandru M. Călin, Tomonicska Ingrid, Bara Hajnal, Fülöp Zsigmond, Nagy Eszter, Mihók Tamás. Úgy gondolom, hogy a „jó műfordítónak” nagy munkabírása és erős motivációja kell hogy legyen, és tisztában kell lennie azzal, hogy ez egy szenvedély, nem pedig meggazdagodási lehetőség, emellett kell némi szerencse is az életben, amelynek következményeképp az ember egy becsületes kiadóval dolgozhat, és olyan szerzőkkel, akik arra késztetik, hogy vágyjon a műveik újrateremtésére. A műfordítás tulajdonképpen adott szöveg újrateremtése egy másik nyelven. Ám annak, hogy ebben sikeres legyen valaki, több előfeltétele is adott kellene legyen: szilárd filológiai alap és számos, a gyermekkortól kezdődően olvasással eltöltött óra, illetve a folyamatos és figyelmes olvasásé. Azok a fiatal műfordítók, akikkel együtt dolgozhattam, teljesítik mindezeket a feltételeket, hiszen egyrészt filológusok, másrészt többen közülük kiváló és eredeti szerzők, mint például Andrei Dósa és Mihók Tamás, vagy egyetemi közegben dolgoznak, mint például Tomonicska Ingrid, Alexandru M. Călin, színházi emberek, mint Gabriela Constantin, vagy a napi sajtóban tevékenykednek, mint Fülöp Zsigmond.
– A fordítói projektek kivitelezésekor időről időre a kudarcokat is el kell viselni? Mennyire vevők a hazai könyvkiadók a magyar irodalomra? Fontosak-e a díjak, elismerések – az olvasók, a szakma visszajelzései? – Több olyan román kiadó is van, amely folyamatosan népszerűsíti a magyar irodalmat: a Polirom kiadó Gaboș Ildikó fordításai által, vagy a Tracus Arte, amelynél volt egyetemi társammal, a Nagybányáról származó Vlaicu Zsuzsával alkottunk csapatot, a Curtea Veche, amely többek között egy elég tekintélyes Esterházy-válogatást adott ki az évek során, a Next Page, amellyel a már említett Bara Hajnal műfordító közreműködik, ezekhez a kiadókhoz csatlakozott a közelmúltban a Minerva és az Aramis is, ez utóbbiaknak sikerült EU-s pályázatok révén finanszírozást szerezni több magyar irodalmi mű lefordításához és kiadásához. Létezik tehát a kedvező környezet a magyar irodalom népszerűsítésére, a kis példányszámért és a még kisebb eladási mutatókért azokat az időket hibáztathatjuk, amelyekben élünk, a technológiai forradalom idejét, amely magával hozta például azt, hogy az emberek nyájként viselkedve átszoktak az okostelefonok böngészésére. Ha a telefon túl okos, az ember elbutul, ez pedig nem kedvez az olvasási szokásoknak.
Említenék egy paradox dolgot is: sokkal könnyebb volt a kiadókat rávenni arra, hogy több magyar szerző művének műfordítását megjelentessék (igaz, gyakran ingyen dolgoztam, anyagi elvárások nélkül fordítottam, úgy tekintve ezeket a munkákat, mint egyféle visszatérést gyermekkorom, az anyai nagyszüleim nyelvéhez), mint hogy bevállalják Shakespeare életművének újrafordítását. Furcsa, nem? Az olvasók és az irodalomkritika mindig jó szándékú és figyelmes volt velem, a munkámmal kapcsolatban.
Ami a díjakat illeti, valósággal szégyenkezem amiatt, hogy milyen sokat kaptam (14-et), a legutóbbit a Romániai Írók Szövetségétől a Lear király fordításáért. Nyilvánosan is bejelentettem, hogy ezután elzárkózom az írószövetségi díjaktól, hiszen sok tehetséges műfordító van, aki megérdemli, hogy elismerjék tevékenységét. Örvendtem, amikor Marius Tabacu megkapta az írószövetség műfordításért járó díját pár nappal azelőtt, hogy elhunyt volna, halálával óriási veszteség érte a szakmát, és nem csak. Ennek ellenére bizakodóan tekintek a jövőre: Balatonfüreden megismertem egy fiatalembert (Alexandru M. Călin), aki könnyűszerrel fordítja magyarból románra Petőfi Sándor vagy Ady Endre sorait, Janus Pannoniust latinból, Shakespeare-t és Marlowe-t angolból, Baudelaire-t franciából, Marchot katalán és Aretinót olasz nyelvből. Ő az, aki túlszárnyalva mesterét, elkészíti majd az ideális román nyelvű fordítását Balassi Bálint költeményeinek.
– Milyen művek fordításán dolgozik éppen? – Jelenleg Karácsonyi Zsolt Ússz, Faust, ússz! című verseskötetének előszavával bíbelődöm, e kötet fordítását évekig halogattam a Shakespeare-életmű kiadása miatt. Miután ezt befejeztem, nekilátok a 2010 és 2019 között kiadott 16 kötetes shakespeare-i életmű javított változatának. Az új formátumnak köszönhetően a szövegek kilenc kötetbe sűrítve jelennek meg, ezek közül az első három – szonettek, poémák, történelmi drámák – jövő év első felében lesz kész. Írni fogok egy monográfiát a Shakespeare-életmű újrafordításáról, és lefordítom Marlowe csodálatos tragédiáját, amely megihlette Karácsonyi Zsolt „fausti költeményét” is, illetve a már említett Rejtő-regények átültetését kezdem el. Hogyha egészségesen átvészeljük a világjárványt, akkor Bogdán László műveinek is nekilátok.

George Volceanov 1956-ban született Bukarestben. Műfordító, lexikográfus és szerkesztő, aki több mint hatvan kötetet fordított románra angol, illetve magyar nyelvről. A Bukaresti Egyetemen diplomázott (1979), a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerezte doktori címét (2004). Hét egynyelvű és kétnyelvű zsargonszótár szerzője vagy társszerzője. Nemrég gondozásában és koordinálásával jelent meg a teljes Shakespeare-életmű román nyelven. Irodalmi tevékenységéért több alkalommal díjazta a Romániai Írók Szövetsége, a British Council, a Román Rádiótársaság és mások. Magyar nyelvről tolmácsolta Kassák Lajos, Petri György (versek), Rejtő Jenő, Esterházy Péter, Bogdán László, Markovits Rodion, Kovács István, Totth Benedek (regény), Zalán Tibor (vers és dráma), Kiss Csaba, Thuróczy Katalin (dráma) írásait. A 11 kortárs magyar költő című versantológia román nyelvű kiadója és fordítója.