.svg)
Matei Toșa: Objects From My Memories nr. 23: Passerby
rutin
kedvenc hazugságaink melegágyában
molyrágta párnára hajtjuk a fejünk
a matrac alatt összebogozódott kígyó
számban takony a kádban békanyál
a reggeli hunyorgást tartom napközben is
sokadjára megvillantom fogam sárgáját
rutinommá válik babrálni a részletekkel
a romlás színe kénsárga levegőre viszem
begombásodott magyarázataimat
pórázon tartom hűségesen sétál mellettem
persze nem piszkít oda ahonnan enni kap
megjelölt területén még egy körért csahol
a kutyaharapás szőrével jut eszembe
mekkora féregjárat köti össze világunk
amiben az igazság nem lehet valóság
amiben bármilyen úton tudlak szeretni
amit újra és újra meg kell teremtenünk
hogy az összebogozódott kígyónak
soha ne legyen ideje kísértésbe vinni
mutatvány
majmokat nyúzunk ösztönöket keresünk
hogyan élhetnénk túl ez a cirkusz illegális
szerintük állatkínzás de mi így szelidítünk
bemegyünk az oroszlánok barlangjaiba
még hány fajta állatot tudsz lufiból tekerni
minden bohóc nevetséges és szomorú
mindig egy újabb eséllyel zsonglőrködsz
a bűvészek is kijátszották lapjaikat
nem csalás nem ámítás ez a mutatvány
vaku és reflektorfény süti ki a szemem
idegeim kötélből vannak rajtuk táncolsz
előre és hátra ülőidegtől bordaközi idegig
ahol a csontok ketrecek a szervek vadak
betörhetetlen lovak hátán nyereg nélkül
mi így szelidítünk sörényekbe tépve
hiú remények szegezik földhöz a sátrat
maradunk a türelem koptatta porondon
szünet
a homokban medúzák párolognak
úgy fekszem mint kiborított jégkockák
itt más ember a jég hátán is megél
nekem kinyílik a szemem újra lélegzek
ahogy szívószálat dugsz le torkomon
mintha lábamon az idő kereke gurulna át
sajnálom a kificamodott heteket de tudod
nem hiányzik az amit sosem tapasztaltam
hány milliót vert egy kolibri szíve mióta
összecsaptak fejünk fölött a hullámok
kerüld el a teknősöket ők emlékeznek
a hajókra amiket egytől egyig lekéstem
ez a sziklás kikötő tehet mindenről
ne varrd nyakamba a bocsánatkéréseket
ismét kövekkel párnázom ki a tarkóm
monszunok lélegeztetnek szájon át
gondolj a tengeri csillagok végtagjaira
visszanövesztik elvesztett testüket
helyettem egy hajótörött falábát keresd
olyan földön ültesd el ahol nem hallod
hogy a part szikláit hány hullám bünteti meg
következő
PG-nek
aggodalomra semmi ok de mégis
ne engedjétek felszínre törni a jég alatti
üres szemmel és szájjal tátogó halakat
egy északi vidéken erdő és tűz vagyok
ágaim befagyott tó fölé hajolnak
várakozásban ficánkol a következmény
azt mondjátok megúszhatjuk mindezt
hogy egy cinkos mosoly megfélemlíti
a melegre és fényre érkező vadakat
nekem nyugtalanság ül ki az arcomra
lábát lógatja a következő hidegfrontig
hiába neveltek a szellőkből szeleket
azzal segítek ha nem teszek semmit
vékony jégen mutatjátok hogyan kell
elterülni mint a legjobb zsákmány
azt mondjátok a világ a gátlástalanoké
magabiztosan kell továbbállni félrelépni
a kitaposott ösvényeken akkor is
ha nem látunk semmit a nyakig érő hóban
Nagy Zalán 2003-ban született Marosvásárhelyen. A miskolci Deákpoézis verseny különdíjasa 2019-ben.
