Nagy kutya

(részlet)

– Vedd tudomásul, hogy mi egy szabad országban élünk, és büszkék vagyunk erre. Az a te nyomorúságod, hogy rablelkű vagy. Akkor itt legalább otthon fogod érezni magad. Mocskos bérenc – szögezte le Roni, és bevágta a cella ajtaját. Megfordult, megpödörte bajszát, ahogy szokta, már-már öntudatlanul, mégis büszkén, és elindult a recepcióhoz. Felvette a pénzt, és kilépett a fogházból, hogy szivarra gyújtson. A héten ez volt a harmadik fogása. Mind papírmunkás, rutinmunka, alig ellenkeznek, és akkor lesz igazán szórakoztató, amikor mégis megpróbálják. Ez a szerencsétlen meg akarta téríteni. Ki is hozta a sodrából, le kellett keverjen neki párat. De bármennyire is szórakoztató nyápic árulókat reggelizni, azért hamar megunta. Nem volt egy nagy kutya sem már hónapok óta, egy igazi prédikátor, egy becsületes birodalmi szamuráj, bárki, akitől a Centrum igazán retteghet, és Fejvadász Roni marka méltán megtelhet. A büdös életbe, de unta a békeidőket. Azelőtt volt káosz elég, hogy rendet rakhasson. A két kezével gyúrta ő is a Centrumot, mint a többi szabadságharcos.
– Fejvadász Roni? Maga az? – szólalt meg egy félénk hang valahonnan lentről. Valami kisöltönyös szemüveges barom. – Nem mindenkinek. Mit szeretnél, öcsi? – Bocsásson meg. Lehetne egy fotót? – Roni megenyhült, kaján vigyorra húzta szivaras száját, a barom megpöccintette a közös szelfit, hálálkodott, aztán továbbállt. Roni a nyomába köpött – Patkány.
Tizenöt perce, vagy az is lehet, hogy órák óta. Jánosnak pörgött az agya. Telefonját elkobozták. Most mindent megvizsgálnak benne, és kiderül, hogy a Jog és Szabadság Centrumának ellensége volt mindig. Egy rossz könyv egy fotón egy könyvespolcon is elegendő kiindulópontnak, hogy megkezdjék kidolgozni a vádat. Egy rossz üzenet rossz mondata, amit akár viccből is írhatott volna. Mellé jön még az a másik rossz mondat, amit negyvennyolc órával azelőtt kiejtett a száján, és egyáltalán nem úgy értette, ahogy a szavak és gondolatok meg persze a körülmények rossz csillagállása összehozta, és tönkre is van téve. A Centrum szemében már nem más, mint a Birodalom bérence, vallásos fanatista, aki az egyenlőség és jog felszámolását propagálja. Vagy netán a Köztársaság anarchistája, aki a fejlődést és a szabadságot akarja meghiúsítani, és az még rosszabb. Utolérik a részletek az ördögöt. Ráadásul nem is emlékezett rá pontosan, mit mondott negyvennyolc órája. Azt se tudta már, hogy órán mondhatta, vagy négyszemközt a szünetben, de talán nem is neki. „Nem biztos, hogy a jog felszabadít...? Vagy nem biztos, hogy segít? Vagy nem mindig?” Hogy valójában mit gondolt, azt sose merte volna kimondani. Gondolni is alig mert rá, de ott, abban a cellában, jelenlegi helyzete szinte kimondatta vele: „Jogokkal is meg lehet fojtani az embert.” Azért ezt biztosan nem mondta. Vagy mégis? Vajon a hallgató hangfelvételt is készített? Kiverte a veríték. Körülnézett, megnyugvást keresve.
A cella plafonján hideg neoncső égett, a mellette lévő be volt törve. Fehér csempe mindenütt, kemény matrac. Semmibe lógó vízcsap a falban, mellette mocskos vécékagyló. A Centrum kopott Tizenöt Pontja kifüggesztve az ágy fölé, és mindenféle firkálmány a csempén, amit rendes körökben el sem gondolna senki. Fuck the Revolution! Bring on the Apocalypse! Vajon miért hagyták a falon az őrök? Hiszen ez csupa felbujtás. A forradalom óta nem olvasott ilyesmiket. Szeressétek ellenségeiteket... Nazi nigger bitch rocknroll... A tabu börtön. Újra kiverte a veríték. Ez iszonyatos. Ő, mint tisztességes tanár, ilyen környezetben? Egyre bűnösebbnek érezte magát. Nukleáris ellenforradalom. Talán pont ezért nem mosták le az őrök. Hogy a rabok bűntudatát és rettenetét fokozzák. Egyik lábáról a másikra lépkedett. Aztán hirtelen az jutott eszébe, mintha látná magát kívülről: „mint Kafka egy katonai bázis látogatásakor.” Ettől kicsit megnyugodott. Már amennyire lehetett. Mindig volt egy ügyes hasonlata, ebben igazán jó volt, így hágott a legtöbb helyzet magaslatára, ám be kellett látnia, ez nem az a helyzet. Több jogot az ízeltlábúaknak! Több ízt az embereknek! „De talán jobb volna abban az illúzióban ringatnom magam, hogy az.” Szabadság, te buzi kurva. Az is elképzelhető, hogy az őrök firkálták tele a falat. Végre büntetlenül kiereszthették tiltott gondolataikat. „Mint egy elsőgenerációs jogász, aki a forradalom utáni hiányérzetében esténként titokban a birodalmi nemességek arcképeire maszturbál” – jutott eszébe az ezúttal nem túl leleményes, de annál vakmerőbb hasonlat, hogy rögtön meg is ijedt magától. Jogskizofrénia! Egyenlőségpszichopaták! Lófasz a seggetekbe!
Roni megszomjazott az unalmas préda után, így elindult, hogy betoljon pár sört a Vizelőben. Kongó Ferdinek egyértelműen rossz napja volt, mert csak szitkozódott, és telelőtte habbal a sört. – Mi az isten bajod van, veterán? – kérdezte Roni, és már előre vigyorgott a válaszon.
– Ne is kérdezd, testvér. Azt se tudom, minek ülök itt már harminc éve, csapolom a retkes piát. Bezzeg akkor, előttem volt az élet. Mentem volna én is vadászni. Esküszöm, holnap bezárok, itt hagyom ezt az egészet. Hadd csak, meglátod, jövök és lekörözlek téged is. Bezárom az összes jogtiprót ebben a Centrumban. Esküszöm neked, Fejvadász Roni. Kongó Ferdi visszatér.
– Rendben, Kongó Ferdi. Gyere, versenyezzünk egyet. Tudok egy nagy halat. Valami szektavezér. A közelben bujkál. Lássuk, ki kapja el előbb – folytatta szokásos párbeszédüket Roni.
– Holnap, testvérem, holnap. Ma még be kell zárnom, kell a pénz is, hogy elinduljak – vágta rá a csapos, mint mindig, ha rossz napja volt, és rákérdezett a Fejvadász. Erre már Roni nem válaszolt, tisztelte Kongót, noha tudta, hogy soha nem fog bezárni már, csapos marad, amíg meg nem hal. És bár mostanra a szél is elfújná, annyira összezsugorodott a rutinmunkától, azért annak idején legendás szabadságharcos volt Kongó Ferdi. A pult fölött kiállított kitüntetések is ezt bizonyították. Ő is két kezével gyúrta a Centrumot. Akárcsak a Vizelő törzsvendégeinek nagy része.
– Hallottad a híreket, Roni? – szólalt meg a háta mögötti asztalnál Kurt. Roni fogta a sörét, és leült mellé. Kurt is törzsvendég volt, ám ő nem volt veterán. Bíró vagy ügyvéd volt, noha ő sosem beszélt róla, és senki sem tudta biztosan. Harmincéves lehetett, tehát részt se vett a forradalomban, de volt valami benne, ami tiszteletre intette az ötvenes-hatvanas veteránokat is. A pletykák szerint a Legfelső Bíróságon is volt némi befolyása. És látszott rajta, kihallatszott a beszédéből, hogy piszokul okos. Valahol nagyon gyűlölte őt a Fejvadász, de a felszínen barátok voltak. Sok hasznos információval szolgált alkalomadtán. – Milyen híreket? – kérdezte, és megpödörte bajszát. – Nagy kutya, Fejvadász. Neked való.
– Éljen a Jog és Szabadság! Fejvadász Roni örök időkig szolgálni fog! – emelte meg sörét.

János kezdte azt hinni, hogy a feliratok kicserélődnek, ha nem figyel oda. Folyton újabb és újabb mondatokra lett figyelmes, amiket korábban nem vett észre, és égtek bűnös szemei. Jogod van megkattanni. Már-már nekiesett volna a csempének, hogy megpróbálja lesikálni, amikor hirtelen kinyílt a cella ajtaja. Intett az őr, hogy kövesse. A recepciónál visszakapta a holmiját. Meglepetésében köpni-nyelni nem tudott. Kilépett a fogházból, és az az érzése támadt, hogy nyomban sírva fakad. Valaki karon fogta, és levezette a lépcsőn, egy fekete, elsötétített ablakú BMW-hez. Az illető kinyitotta az ajtót, és beültette. – Le van sokkolva, nyugodjon meg. Kér vizet? – hallotta a hangot, aztán könnyein át meglátott egy jól öltözött arcot, aki a kezébe nyomott egy félliteres vizesflakont. János meghúzta. – A nevem Kurt. Érti amit mondok? – bólintott. – Akkor figyeljen ide. Maga tiszteletre méltó, jogvédő polgára volt mindig is a Centrumnak, nem igaz? – ismét bólintott. – Nos, a tegnapelőtti apróság, gondolom, csupán félreértés volt. Ám egyelőre ez nálunk marad – mutatta meg Jánosnak a telefonját, aki most döbbent rá, hogy azt nem kapta vissza. – Szóval maga is szabad polgár. Átolvastuk az írásait, van tehetsége. Szabad polgárként joga van a tehetségéhez illő állást betölteni. Beszéltünk az Egyetemmel. Az a kitüntetés érte, hogy egyenesen a Jog és Szabadság Centrumának dolgozhat ezután. – A BMW megállt, és kinyílt az ajtó János mellett – Hamarosan jelentkezünk. A viszontlátásra.