.svg)
Oh, mely kampós hiányérzetek!
A helyi újság diákrovata a Campus. A szó eredetileg mezőt jelentett, ebből később tábor lett, ma az egyetemhez tartozó, nem-tudományos tevékenységeknek is helyet adó épületek, szállások, konyhák, játékcsarnokok együttese, de lám, diákotthon értelemben is használják. A Campus két oldalát Renáta, Beáta, Alida és Kinga, valamint Roland szerkeszti; és már ez csípős hiányérzetet kelt az emberben: hiszen „már a régi görögök is tudták”, hogy kilenc múzsára juthat csak egy „múzs” (szlávul ez férj; akkor Muzsna helynév értelme „Férjesd”? – lásd Jenitsek stb.). Vagyis remélhetőleg gyorsan kiegészül az alkotó közösség legalább két Andrea, egy Abigél és egy Evelin nevű szerkesztővel; annál is inkább, mert köztudomású: a női nem aránya éppen a filoszakokon sokszorosan túlnyomó!
A hiányérzetet csak fokozza, hogy a második oldalon Renáta és Beáta kommunikációja „a vizualitás modalizációi” felé is kiterjeszkedik. A Vendéglátás á la Campus címet viselő és a Kultúrkoktél, majd Buli, pia, haverok alcímekkel gazdagított röpiratokhoz két sokatmondó fénykép is járul. Fent egy tányéron zsíros kenyér mellett két félbe vágott hagyma, mellettük egy csésze alján löttyentésnyi feketekávé. A zsíros kenyéren pedig nagy fekete betűkkel FILMTETTFESZT – a kép aláírása: „Filmtettfeszt: akárcsak a zsíros kenyér hagymával. Autentikus és magyar”. Annak idején a Filmtett nevű lapot megalapító Margitházi Bea úrleány és filológa, művelt, nagyvilágias modorú személy volt, aki az embert osztályon felüli töltött palacsintával és költői ábrándokat sugalló érmelléki (szakaszi) rozéval kínálta; s ez nem volt kevésbé autentikus és magyar, mint a fent említett kaják! Mint ahogy az is elég magyaros, hogy az alapító Beácska nevét évek óta senki sem emlegeti!
Az oldal alján lévő képen, többek közt a Forró lövések (Hot Shots) felirat, s egy érett szépségű kasszás nő jobb kezével megráncigált blúzát igazgatja, s miközben szendének tettetett agresszivitással mosolyog, bal kezével a képen kívülre nyúl, és (remélhetőleg csak) egy ajtót csuk be. Az aláírás: Velük is bulizhatsz és énekelhetsz hajnalig a Shelterben.
És ajánl még egy pár akciót: Évadnyitó Diáknapi Röffenéseket, de nagyon óvatosan kerüli, nehogy uncsi legyen – ezt a szomszéd hasáb szerzőjére bízza. Hogy városunkban van négy színház, az operákkal együtt, sőt, hogy még az Ecsetgyárból is színház folyik, azt nem is említi; nyilván arra gondol, minek örökké Shakespeare, Molière, Schiller avultságaival tömni szegény gólyafejeket! S hogy könyvtárak, múzeumok...? Uncsi és ciki! Nem jó bulik; és reméli, „hogy eddig megbarátkoztatok néhány magyar kocsmával”; és a biztonság kedvéért hozzátehetné: már a dékáni hivataloknak kellene közölniük a címeket; sőt, a diákok szüleivel, a kocsmák bankszámla-számait; hogy egyenesen oda utalhassák azt a kínkeservesen kiszorított kicsi pénzt, nehogy a gyerekek rossz befolyás alatt valami hülye szótárakra és atlaszokra költsék a pénzt!
A hiányérzet tetőfokán: nem is arról van szó, hogy a város és benne az Egyetem izgalmas sportéletére nem figyelmeztet! Az megjön majd magától, sőt, akiket érdekelne, azok már úgyis tájékozottak. Hanem: A TÁNC! Bulik tánc nélkül? Hacsak nem a következők szólnának erről: „Holnap pedig már a Bulgakovban tombolhatsz. […] Hölgyeim, figyelem: Évadnyitó Ladies’ Night, szóval tűsarkúra fel!”
