Mi van a Gutenberg-galaxison túl? A Helikon irodalmi folyóirat Szegeden

Mennyire változott meg a jelenlegi folyóiratkultúra? Olvasnak még nyomtatott lapot? És ha igen, miért nem? Milyen jövője van így a Helikonnak? Nem optimista, mégis szükségszerű kérdések ezek: kiderült azonban, hogy a lap szerkesztői mégsem annyira pesszimisták, mint gondolnánk. Október 29-én Szegedre látogatott a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat. A lap munkatársaival, Demeter Zsuzsával, Karácsonyi Zsolttal, Márton Evelinnel és Papp Attila Zsolttal Orcsik Roland és Tóth Ákos beszélgettek a Tiszatáj irodalmi folyóirat szerkesztőségében. Karácsonyi Zsolt főszerkesztő szerint még legalább 20-30 évig életben maradhat a Gutenberg-galaxis, korai lenne még kikiáltani a nyomtatott irodalmi lapok alkonyát. Kiemelte azonban, hogy többet kell dolgozniuk ugyanazokért az eredményekért, mint öt vagy tíz évvel ezelőtt, hiszen a technológia és az olvasói attitűdök is nagyban változtak az évek során. Demeter Zsuzsa ennek kapcsán a nyomtatott anyagok örökérvényűségét és zárt fórumszerűségét hangsúlyozta ki, és bár vészjósló lehet az, hogy a lap előfizetőinek átlagéletkora egyre nő, verset és szépirodalmat minden generáció írt és fog írni. Ehhez elengedhetetlen egyfajta minőségi-esztétikai szűrő, ugyanis egy teljesen nyílt fórumon (például közösségi médián vagy személyes blogon) nincs akkora tétje egy közlésnek, és ezzel maguk a szerzők is tisztában vannak.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Lényeges szempont az is, hogy mennyire hosszútávú egy online vagy nyomtatott közlés. Ellentétben azzal a közhiedelemmel, hogy az interneten minden örökké megmarad, számos irodalmi portál vagy honlap már archív formában sem található meg a világhálón (ugyanakkor több folyóirat váltott át teljesen az online térbe, majd tért vissza a nyomtatott megjelenéshez). Márton Evelin is amellett voksolt, hogy a nyomtatott laptól nem szabad megválnia a szerkesztőségnek, hiszen az fontos szempont lehet a szerzők számára is, ha nyomtatott formában is viszontlátják műveiket, ugyanakkor nagy kuriózumértéke is lehet egy nyomtatott lapnak.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Ha olvasunk is nyomtatott irodalmat: hogyan jut el az olvasójához? Újabb ellentmondás merült fel, ugyanis a Helikon indulásakor (mondhatni „újraindulásakor”, a korábbi lapelődtől, az Utunktól való eltávolódáskor) a kilencvenes években szinte „könnyebb” volt a lapot felfuttatni, népszerűsíteni vagy terjeszteni, mint napjainkban. Még a hetvenes-nyolcvanas években is hozzáférhetőbbek voltak a recenzenspéldányok (a szigorú határellenőrzés ellenére), és a kritikai vagy az irodalmi közbeszéd is éberebb, szókimondóbb volt (a szigorú cenzúra ellenére), ami nagyban meghatározta a frissen (újra)induló lapot. Napjainkban ez is háttérbe szorult: egyre ritkább a bíráló kritika vagy irodalmi vita, olyasmiről meg végképp alig hallani, hogy egy-egy folyóiratban közölt novella (amely kötetben még talán nem is olvasható) hangosabb irodalmi vitákat és válaszírásokat váltson ki. Ez magyarázható azzal, hogy sokkal fragmentáltabb lett az irodalmi préri, bár néha maguk az irodalmi lapok szerkesztői tartanak attól, hogy egy kíméletlenebb kritika magukra haragítaná szerzőiket.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Karácsonyi Zsolt a kritikai diskurzusok kapcsán kiemelte pozitív példaként a Helikon Artefaktum című rovatát, amely indulásakor még nem rendelkezett „bevett” szerzői gárdával, úgymond „még nem volt műkritikus hozzá”, csupán az igény, hogy tárlatokat, képzőművészeket véleményezzenek a lapban. Idővel kialakult mind a szerzői, mind az olvasói közeg, és szinte egyedülálló lett Erdélyben a Helikon képzőművészeti érdeklődése. A Helikon lapelődje, az Utunk is ismert és elismert lap volt tág társművészeti kitekintőjéből adódóan, és a Helikon is az évek során visszatért az Utunk példájához, fokozatosan visszahozta a színházi, film- vagy zenerovatot a lap repertóriumába.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Felmerült a kérdés: milyen közönséghez szól, illetve milyen közösséget reprezentál a Helikon? Mert nem csupán a szerkesztőségi gárda heterogén (vannak partiumi, bánsági, székelyföldi vagy kolozsvári munkatársai), hanem a közönség és közösség, amelynek részese a lap. Mindemellett nagy számban fordulnak elő magyarországi szerzők: a Pavilon 420 című pályakezdő rovatban több magyarországi szerző közöl, mint erdélyi, a prózarovatban ez nagyjából fele-fele arányban működik. Ez nem volt teljesen jellemző a korai Helikonra, bár a Pavilon 420 elődjének tekinthető Serény Múmiában is olvashattak Kemény István-verset a kilencvenes évek erdélyi olvasói. Ugyanakkor fontos ebben a román irodalom reprezentációja, a Helikon rendszeresen közöl recenziókat, műfordításokat román nyelvű irodalmi művekről. Hogy van-e egyfajta célirányos, tudatos szerkesztői koncepció – esetleg elköteleződés – a reprezentációra vonatkozóan? Nem beszélhetünk fix koncepcióról, inkább egyfajta tudatosságról, éberségről, érzékenységről.

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra
Zárásképp Tóth Ákos két rövid kérdést intézett a szerkesztőknek: melyek jövőbeli terveik, illetve hogyan merült fel a tematikus Dante-lapszám ötlete, elvégre egy hétszáz éve halott itáliai szerzőről beszélünk, aki nem feltétlenül tartozik a Helikon vonzáskörébe. A Dante-lapszámról Papp Attila Zsolt, a lapszám felelős szerkesztője számolt be részletesen, jövőbeli tervként pedig mindenképp a lapszám újítását, frissítését tűzte ki célul a szerkesztőség, mind a nyomtatott lap, mind a honlap esetében.