.svg)
Megszokás
Az asztalt a széket az ágyat a kaput az udvart a házat
a kanalat a villát a kést falban a filigrán rést
az ablakot a tükröt a komódot a hűtőt
a tányért a pöttyös csészét levesek löttyenését
a veterán mosógép hűségét száradó ruhák egykedvűségét
a tárgyakat mik körülvesznek díszletei a házi rendnek
az utcákat a tereket a föl-föltépett sebeket
a délutánt az estét árnyékok elestét
gyorsuló lépteket cipők kopogását
elgázolt álmaink cserbenhagyását
Egy szuszra
Emlékszel még az illékony
tavaszra-nyárra-őszre-télre
hétköznap-állagú ünnepekre
várakozásra tovatűnésre
sóhajokra visszafojtott lélegzetre
a szorongásra lebbenő örömre
a szégyenre a sokadik bűnbeesésre
konyhában az ezüstös félhomályra
a kert sarkában dekkoló vágyra a haragra
sérelmekre a fehér kispárna rojtos csücskére
almafákra málnabokrokra a pincében
szepegő elmúlásra a padlást belakó öröklétre
a sokra s kevésre a sekélyre és mélyre
sikoly alján csendre kuszaságból fölépített rendre
állandóságra elvágyódásra a kisgömböcként
dagadó hiányra ugrókötélre a cirkuszi sátor
fülledt melegére a pillanatra a pillanat töredékére
a mosolyra félmosolyra a boldogság-mezben
fellépő szomorúságra a lelkesedésre s a csüggedésre
égbe kapaszkodó fákra arra az idilli otthontalanságra?
Árvaság
snitt
Ehagyatott indóház, huzatos, lepusztult épület:
ajtaja, ablaka nincs, csak egy korhadt pad árválkodik előtte,
azon ül az öreg bakter, aztán elindul az egyetlen sínpár
irányába, vonatfüttyöt hall, pedig csak a szél…
Visszaül a padra, nézi a vasúti töltésen
kevélyen virító somkóróbokrokat.
Órák telnek el ebben a semmittevésben, meddő várakozásban.
Alkonyatkor földübörög egy vonat, végenincs szerelvény,
tehervagonok egymásutánja, a bakter gyönyörűséggel bámulja.
A tehervonat reggelig vesztegel az egyetlen sínpáron.
Az indóház hirtelen fölemelkedik, és lebegni kezd
a bakterrel együtt, aki észre sem veszi a változást,
mert mélyen alszik, alvása rokon a nemléttel.
Késő délután csupán egy vasutas tányérsapka
mocorog a korhadt pad helyén, az elhagyatottságban.
