Megkésett zsoltárok (versek)

Zsoltár

Vigyél magaddal, bundás angyal,

gyöngyház tested meleg és jó.

Átizzadt testedben a dolgoknak mind,

rendre, saját királya van.

Vigyél magaddal, száraz angyal,

vitriolos, hamvas, rágógumis birodalmadba.

Kutyafejű angyal, száraz angyal,

halántékod mögött meleg és jó.

Puffadt bőrű angyal, ágyad alatt fű,

halántékod mögött meleg és jó.

Angyal hatalmas, súlyos fegyverekkel,

karjaid közt meleg és jó.

II. Zsoltár

Ím, azt mondják:

megbocsáttatik ösvénye, ki pihenésben jár,

útja keserű kövekkel rakott út,

vére inkább heves,

mintsem erőszakos.

III. Zsoltár

És tényleg,

nem volt még ember, ki eltűrt minden tűrnivalót.

A mondás így szól:

és azoknak, akik nem tűrnek,

bűneikből, miként a vadmézből,

egy napba sem telik,

mire magjaikból

kicsírázik a halál.

IV. Zsoltár

És ím, ismét,

a nyak körül hideg kezek.

Annak bűne, aki viseli a bűnt, mint felbecsülhetetlen ékkövet,

rejtett napjaink bűnét,

felbecsülhetetlen.

V. Zsoltár

Én bűnöm, Uram, én szégyentelen,

áruló és pária,

én bűnöm, Uram, olcsó, mint a rágó,

bűnöm, amit viselek, a gyávaság nevét hordja,

és az évét, amelyben fehér bundája

füstté lesz.

VI. Zsoltár

És mi másnak hívhatnád, mint szeretetnek,

és hogy gondolhatnál másra, mint egy új élet reményére.

De nem így, lám, nem így emelkedik a sietős lélek a csillagokba,

hanem a tiszta gondolathoz jár közelebb,

a szív megbocsát majdnem minden megbocsátandót,

és akkor hogyne mondanád:

a napon, amikor eljön Ő,

rettenetes földrengés és lángpallos

űzi ki a lelket mind a lelkekből,

és helyébe füvet ültetünk,

kőbálványt, nyárfát.

VII. Zsoltár

És Uram, bocsásd meg korábbi töprengésem,

és azt követő elmélkedésem.

A vágy mezején jártam és engedtem, hogy rabul ejtsen,

az éberség mezején jártam, neki is engedtem, hogy rabul ejtsen,

és Uram, a rabjává lettem én.

És ha emberi lelkemben szó lenne megbocsátásról,

én megbocsátanék, és akkor, Uram,

feledd el a bánatot, amit okoztam,

mert csak a Tiéd a megbocsátás és a bánat.

A zöld mezők lángolnak, amiképp lángoltak egykor,

és nem bocsáthatom magamnak sem meg a holnapot,

sem szárazságban, sem feledésben.

Zsoltár-féle

Mily hasztalan a csodálat, a gyöngeség, a bánat.

A nagy fájdalmak beteges nyugalmat hirdetnek,

a nagy zuhanások még nagyobb zuhanásokat vonnak maguk után.

Egy füstbivalyon lovagolok az eleven utakon.

A feledés gomolyagja kettészeli a meleg levegőt. Patakvíz árasztja el

tüdőnket,

rezes-szirmok, mirha-tekercsek fonódnak hajunkba,

karunk köré és a narancssárga, pillangó-marta mellünkre.

Fekete a bivaly, halkan jár.

Orrlikán kéngőz és hamu.

Bordáiról kék szikrák sercennek,

valahányszor eltérne útjáról.

Háta egyenes, őrült dobogás,

nem is mondanád meg, hogy egy füstbivaly.

Dermesztően járom végig a várost,

csak a Te szíved, ez a vörös, puha pajzs rejti el erőmet.

Semmi sem rendül meg,

de egy napon meg fog rendülni.

Egyetlen lándzsa sem keresi a vér meleg lüktetését a vágáskor,

de egy napon keresni fogja.

Csend van az utakon ma éjjel. A bivaly halkan jár.

Szíved, mint meleg páraköpeny, betakarja keserű, száraz sebeim.

Három levél válik el a fától és útját keresi a kemény levegőben.

Én mezítláb jövök Feléd, bivalyháton,

a Te bőrödbe bújva, mint egy farkas

az anyaméhben.

Köröttünk fegyvercsörömpölés, és az eget,

melyet felleg nem barázdál, kitakarja a vörös telihold.

ANDRÉ FERENC
fordításai

Cosmin Perţa költő, prózaíró, 1982-ben született Felsővisóban. Munkásságáért számos irodalmi díjjal tüntették ki, műveit eddig 16 nyelvre fordították.

André Ferenc (1992, Csíkszereda) költő, slammer, műfordító, a Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője. Kötetek: szótagadó (Jelenkor, Budapest, 2018), Bújócskaverseny (Koinónia, Kolozsvár, 2020). Idén jelenik meg legújabb verseskötete a Jelenkor Kiadónál. Kolozsváron él.

‍