Medeia

Kellemes ünnepeket!
(a telefonom képernyője mellett néztem a hang irányából felbukkanó sárga futócipőre, majd onnan vezettem fel tekintetem, előbb a kék farmeren, majd a széldzsekin, míg egy nálam kissé magasabb, furán vigyorgó nő egész alakja rajzolódott ki előttem. Hazafele zötykölődtem a buszon)
Viszont…
(tettem hozzá bátortalanul, előbb kicsit hezitálva, pár másodpercig keresve az ilyenkor illő választ. Húsvét után volt)
Diák vagy?(Már épp ismét a telefonomra tekintettem. Izzadt, pedig nem volt meleg)
Hallgató. Egyetemen.
Az jó! (és még furábban mosolygott, ha van ilyen) Mit tanulsz?
(ne már)
Irodalmat.
Szép… Mondjak egy viccet?
(mosolygott, én is próbáltam, a keze pedig feltűnően agresszíven mardosta a kapaszkodót)
Hogy hívják Tarzant, miután nekimegy a fának?
(erre már a körülöttünk levők is felfigyeltek, én kínosan mosolyogtam. mit akar? hagyjon, nem válaszoltam)
Torzan!
(na jó, legyen vége)
(miután elhalt a hortyogós nevetése, csend lett. egy darabig nem kérdezett, csak a szemét jártatta jobbra-balra)
Hol szállsz le?
A következőn.
A megállóban.
(ugyanaz a mosoly. ezt is viccnek szánta, hihetetlen)
(csend, majd hirtelen elváltozott az arca)
A kocsival túl gyorsan mentem, sötét volt, esett az eső, nem láttam jól az utat…
(mint egy vulkán, tört ki belőle a szöveg, a szavakat elharapta, artikulálatlanul beszélt, a sebesség számíthatott csak, hogy minél hamarabb elmondja, alig értettem, mintha számomra ismeretlen nyelven szólt volna, az arca is elváltozott)
…ráadásul siettem haza hátul a kisgyerek elől a férjem nekimentem az útpadkának nem lett volna semmi baj de megijedtem elkaptam a kormányt középen a sávelválasztó padkán megpattantam és vissza a kormányt a kocsi előre és csúszott neki az oszlopnak az oszlopnak neki és ott ültem és a kórházban majd a kocsi az pedig oldalra dőlt és beszorult a feleségemnek nem lett baja de a kocsi az oldalra és ott a lányom és a gerincét…
(már levegőt is alig vett. mikor jön már a megálló?)
…megütötte de annyira hogy eltört a gerince és bénult a karja és a lába…
(a tekintetem valahol a kezemben levő telefon és az arca között félúton akadt el)
…és a férjem nem de a lányom az megütötte a fejét is és lebénult vagyis ezt mondták hogy le fog az orvosok hogy ha felébred akkor biztos hogy a keze s a lába ha felébred már nem ébred fel csak ébredjen fel a feje a kezek nélkül és nekem semmi bajom én nem meg sem ütöttem mert utána nem sokkal a bénulás után hogy mondták hogy béna pedig azt is mondták hogy a fejében ödéma és valami komplikáció és megint műtötték azt mondta az orvos és akkor megint vitték a műtőbe és akkor már…
Viszlát!
(úgy léptem ki a busz ajtaján, mintha az ígéret földjére nyílt volna, csak ezt ne, csak a végét ne halljam)


Ádám Szilamér 1997-ben született Székelyudvarhelyen. Jelenleg Kolozsváron él, a BBTE magyar-orosz szakos bölcsészhallgatója.