.svg)
Jakobovits Miklós: Cím nélkül
Eloltom a lámpát mától
ne a fény világítson
pontosan így értettem az éjszakát
Életképességem szemináriumok tárgya
Mohó csönd kihalt száraz agy
Vezess jó barátom mosolyországi pedáns nebuló
Marginális jelenség vagyok saját filmemben
mellékszereplőnek is jelentéktelen
valahol a történet közepe táján kerülök képbe
véletlenül amikor már épp mindegy
Asszisztenseim túlkomponált ikonok
de létszüneteinkben fene jól szórakozunk
Lennék pontosan bármi e helyett
Egy szív például hófehér szív
vér nélküli korrodált puha húsváz
kézbe véve huhog el ne botolj
Ez most a férfikor rossz zene
karcos bor snassz humor
Tüdőmélyi csöndben a szavak
Lepusztult ornamentika idejétmúlt karakter
sötét történetében vergődő figura
Nincs mentsvár nincs mentség
csak eseti mentés másként
A terhek maradnak magam pedig köszönöm
maradok láthatatlan néma statiszta
Visszafojtott nevetés ez az irály
kifelé befelé sárga játék
nyitom majd bontom a részeg éjszakát
Vendégeim akcentusa elárulja ragaszkodásomat
egy tavalyi falinaptárhoz ha rám néznek akkor át
Közben avantgarde verset írok
szószórásban mindig bajnok magamhoz és
kétes folyadékot találok a poharak alján
Mozgásban vagyok még akkor is ha csak sodrásban
Ázott útlevelem pedig majd végleg eltűnik
Határátkelők mocskos
mellékhelyiségeiben adok túl e portékámon
balga félrészegségemben még a túloldalon
Kint idegennek ragadok
S míg otthon utolsó versemet szavalják csöpögő orrú kislányok
én félmeztelen eleven szobrok levegőtlen arénájában
hányok az összetolt asztalok alá hajolva
Elfekszem majd a legvégén
stabil oldalfekvés almom kényszeres álom
elcsöndesednek az undor hullámai
Az ön neve pedig átjár borzaszt
Terebélyesedő monológomban
megritkulnak a lírai betétek
és erjed a zárlat
Mi másnak talán terjengős zagyvaság
nekem kristálytiszta monumentum
Ma még inkább magakellető ellenforradalmár
de holnaptól szerelmes szeladon
Egy tulajdonképpen létező biológiai rendszer vagyok
ezüstös szikék fémtükrök kutatnak
Harcnak nevezem de csak játék
Játéknak mondják pedig harc
még ha játéknak tetszik is
Nem tudok mit kezdeni az éjszakába nyúló délutánokkal
Álhistóriákkal bonyolítom életem és így nem létezem
Köd voltam köd vagyok belül
Kabai Csaba 1979-ben született Miskolcon, Ongán nőtt fel, jelenleg Budapesten él.
