location services

Fotó: Mărcuțiu-Rácz Dóra

nem pénz kell neki,

így állított meg a bolt előtt.

szégyelli ezt kérni, de

ha bemegyek, vegyek már

neki is valamit.

anyám mindig házi csokit

és cukorkát tartott az autóban,

sosem adott pénzt, ha gyerek

kéregetett.

emanuelnek hívják,

ne haragudjak, hogy zavar,

szégyelli, de teljesen

szét van esve, amióta

az édesanyjuk meghalt.

ezért van feketében, a gyüli

adományozott neki ruhákat,

nemrég megtért és elköteleződött,

de vigyáznia kell a testvéreire.

csak egy kis tejpor kellene,

nem mer többet kérni.

már dolgozik, biciklis futár,

csak még nem kapott fizetést, így

levendulát és gyümölcsöt árul a piacon,

tessék, vegyek köteggel, jó friss.

megalázó a piacon árulni, de

egyszerűen nincs más választása,

nem bízik az állami gondozásban.

megadja nekem a pénzt, amint kap fizetést,

elküldi a telefonszámát is, hogy tudjam,

ez nem átverés, ő nem olyan, egyébként

nincsenek felesleges női ruháim?

a testvérének kellenének.

megmondom, hogy várjon az

üzlet előtt, mindjárt jövök,

hozok tejport meg kenyeret is,

de egyből rávágja, hogy

ne,

ide ne.

odaát van egy sokkal olcsóbb,

megmondom, hogy sietek,

megmondja, hogy pár perc az egész, közel van,

megmondom, hogy ez is jó lesz,

megmondja, hogy szívesen elkísérne odáig, de

azért is bemegyek.

anyám mindig megkérte

az üzletek előtt álló kisfiúkat,

hogy mutatkozzanak be, és

mindig a nevükön szólította őket,

amikor fakanalat vagy vesszőkosarat

vett tőlük, és amikor felajánlották,

hogy az ötven banisért cserébe

visszaviszik a bevásárlókocsiját.

emanuel is utánam jön,

meglátja a gyűrűt az ujjamon,

gratulál, amiért eljegyeztek,

átteszem a telefonom a másik zsebembe,

és kijavítom, hogy az nem a gyűrűsujjam.

ő is szeretne családot, meséli, de

három testvére van otthon, majd

a legfelső polcra mutat, ahol a

legdrágább a tejpor.

anyám egyszer megkérdezte

az alimentara előtt kéregető nőtől,

hogy mit hozzon neki bentről.

egyből felkapta a fejét, és mint aki

aranyhaltól kívánhat, felkiáltott:

egy pitát, de olyan jó nagyot!

anyám vett neki zöldséget is.

mindig is irigyeltem ezért.

túl drága a tejpor, magyarázkodom,

kifogásokat keresek, ezt ő is észreveszi.

szégyellem belátni, hogy nem tudok

segíteni, nem tarthatok el egy egész

családot. kifizethetem egy részét,

mégiscsak kaptam egy köteg levendulát,

de a többit majd kipótolja más.

csalódott, előveszi a telefonját,

a kassza felé indulunk, adnék

25 lejt, de tiltakozni kezd,

nem fogadhat el pénzt, nem szokott

kéregetni, nem alázhatom meg ennyire,

zavartan csetel tovább, én pedig

kitapogatom, hogy még a zsebemben

van-e a telefonom.

duzzogva elfogadja a 25 lejt,

elbúcsúzunk, találkozunk még,

rendelek még biciklis futárral kaját.

az elején azt hiszem, azért követ,

mert mondani szeretne még valamit,

vagy visszaadná a pénzt, vagy

eszébe jutna, hogy nem köszönte meg,

vagy hozzátenné, hogy imádkozni

fog értem, az úr áldjon,

szeretettel vár a gyüliben.

ahogy hátrafordulok,

elbújik.

gyerekkoromban anyám a blokkablakból

figyelt az első néhány alkalommal,

amikor egyedül mentem vásárolni:

kulccsal a pulóver alatt, listával

a zsebemben, miután ötször is

elismételtette velem, hogy

ne álljak szóba idegenekkel,

ne adjak pénzt, ha kéregetnek,

ne kóstoljak meg semmit,

ha baj van, kiabáljak,

és menjek olyan helyre,

ahol sokan látnak.

ha lassabban megyek, ő is lassít,

bizonytalanul sétálunk a piactéren,

lefordulok a sarkon, de még mindig

látom, még mindig ugyanakkora a

távolság közöttünk.

besietek a sokadik kisutcába,

sms-be jegyzetelem az útvonalat,

szégyellek kiabálni és telefonálni is,

akkor hangosan ki kellene mondanom,

hogy követnek az utcán.

az is lehet, hogy tud magyarul, lehet,

tényleg csak mondani akart valamit,

lehet, hogy ugyanarra lakunk,

megint én értettem félre, lehet, hogy

újból megaláztam, mint amikor

pénzt adtam neki, lehet, hogy ő sem

mer közelebb jönni hozzám, lehet,

bántották már elegen.

nem tudom, mit tenne anyám

egy ilyen helyzetben.

bekapcsolom a gps-t a telefonomon,

kikeresem a gyorshívásokat és

egyre szaporábban lépek,

megmondom, melyik utcán vagyok,

de szégyellek segítséget kérni, pedig

legszívesebben kiírnám a profilomra,

a kolozsváriak facebook-csoportjába és

még az állatvédőkébe is.

az internet hamarabb válaszol, és

nem büntet meg téves riasztásért.

elmesélném anyámnak,

hogy megpróbáltam átvenni

a jó szokásait, de nem sikerült,

hogy bedőltem egy csalónak,

aki lehet, tudja, hol lakom,

de az is lehet, hogy leráztam egy

ártalmatlan kisfiút, akinek csak

tejporra lett volna szüksége.

megkérdezném anyámtól,

hogy akkor ez most melyik eset volt,

és hogyan lehet a caritasnak

ruhát adományozni,

hogy szokott-e bűntudatot érezni,

ha nem tud segíteni valakin, és

tényleg megbüntetnek-e, ha tévesen

riasztod a rendőrséget.

megkérdezném, mit tett volna a helyemben,

ha nem szégyellném ennyire elmondani neki,

hogy bármi is lett volna a fiú szándéka,

rosszul reagáltam rá.