.svg)
megmaradt barátaimnak
szétszakadnak leírt szavaim
betűkre törnek szét mondataim
lezuhannak a képernyőről
kiperegnek a nyomtatott papírból
felitatódik a telefirkált füzetekből a tinta
amit grafittal körmöltem le kidörzsölődik
egyszer csak jelek nélkül állok
elfelejtve amit valaha gondoltam
elengedve amit a kezemben tartottam
ennyi volt vége
szétesem ahogy a jeleim esnek szét
csöndesen észrevétlen
egyfelől úgy értve észrevétlen
hogy nem sebződöm meg
és fel is épülök egyből
és azt is még mindig észrevétlen
olyannak ahogy mások eleve vannak
nem emlékszem az előzményekre
tulajdonképpen egy újrakezdésről beszélek
amelyben azt gondolom hogy
az élet nem is olyan nagy ügy
megtanulok szerelni barkácsolni
a hobbim nagyon más mint a munkám
de hát a munkám is valami egészen más lesz
kicserélődöm egy szó mint száz
és egyszerre könnyedén túljutok a peremén
mindannak ami előtt megálltam
leragadtam félig belelépve
ám teljes egészében kívül mindegyiken
közösség szerelem család
kezembe veszem az egész életemet
és határozottan irányítom
talán politizálni is elkezdek
egy összeszokott társasággal
túrákra kirándulásokra járok
a szeretteimmel külföldi tengerpartokra
és odahaza mert lesz otthonom is
folyton szerelek tákolok építkezek
udvart és kertet művelek rendet tartok
részt veszek a bevásárlásban a takarításban
márminthogy nem csak testben
és különösen odafigyelek a pénzügyekre
a kazánra és a vízvezetékekre
és már meg sem értem azokat
akik nem tudnak megélni semmit
csak nyavalyognak
és soha eszembe nem jutna elolvasni
hogy hogyan is engedtek el mindent a kezükből
csak hogy panaszkodhassanak
másfelől azonban van egy rosszabb változat is
mikor másképpen nem veszem észre
azt hiszem a szavaim még megvannak
és hogy én maradhatok közöttük
ugyanúgy ahogy már ezer éve élek
most is
nem adva fel hogy
ha eddig tudtak hozni akkor tán tovább is visznek még
hisz már ott vagyok a közelében annyi mindennek
a fentebbiek mellett
az irodalomnak meg a tudománynak
a nyitott ajtajában toporgok
belátok mindegyik mögé hogy odabent mi van
de még nem léptem át a torpantó küszöböt
még mindig nem már annyi év óta
mert túl sok ajtót nyitottak ki nekem a szavak
ám belépni csak az egyiken lehet
néha ide néha oda állok
az életem terévé vált az előszoba
de nem és nem értem meg
hogy hiába cövekeltem le ott
a sok-sok nyitott ajtó előtt
hol efelé hol afelé tipegve és aztán vissza
várva hogy valami valamelyiken kijön
és végre odaint énnekem
mert már nem fog
és ezt a világon mindenki tudja
csak én nem
annyira belealudtam már
megmaradt álmomba
ellentmondások ura ki vagy
a soraim közötti zavaros széttartásban
önhitegetésem bezárt dobozában
ne válassz el a barátaimtól
ne állíts közénk bántást és sértődést
ne vékonyítsd el a szálat
mely szavakból kötődött
mint a születésemen kívül minden az életemben
de azoknál erősebbé vált
mert nekik kell felrázniuk mielőtt nem késő
szembesíteniük vele hogy ennyi volt vége
mert nekik elhiszem
mert nekik elhiszem
és egyedül nekik
ébresszenek fel a hamis álomból
ha ez az utolsónak maradt ha ez az egyetlenegy is
és amikor felébredtem onnan is ébresszenek fel
és amikor felébredtem onnan is ébresszenek fel
és amikor felébredtem onnan is ébresszenek fel
hogy még nekiindulhassak újra és másképpen
rendet rakva ebben a bábelben
fogyó szavak és telő holdak között
értessék meg velem hogy nincsen időm már
sokasodó holtak és fogyó élők között
akiket dicsérni jöttem most
mert legvégül úgyis egymáson
csordul át a sorsunk
nem az ellenségeink döntik el kik voltunk
és hogy legvégül kik maradtunk
meg és hogyan egymásnak embernek a szeretteinknek
őszintén egyenesen kihúzott derékkal
tiszta tekintettel nézve egymás arcába
akkor is hogyha fáj amit egymásnak mondunk
nem csak olyankor amikor felemel
hála!
