Lezárt történetek: Ádám Szilamér helyszíni rövidprózái

Befejezetlen történetek címszó alatt az Erdélyi Magyar Írók Ligája által, a Kolozsvári Magyar Napokon a Bulgakov Kávéház teraszán szervezett Helyszíni prózaírás című eseményen íródtak az alábbi szövegek, a közönség soraiból jelentkezők kérésére és az általuk megadott kulcsszavak felhasználásával.

Ádám Szilamér

Hogyan lett egy az Isten

Nem értette, csak menetelt fel az Akropoliszra, aztán meg ereszkedett le az Akropoliszról, miközben a nap, ahogy a fehér kövekről visszatűzött, mintha lentről is égette volna, izzadt, és csak mormolta magában, hogy nem értem, nem értem, hogy minek kell ennyi templom, és áldozott Neptunusznak, majd átvonult Dionüszoszhoz és Pallasz Athénéhez, de csak átkozta az összes istent, na meg az a sok állat, amit mindnek feláldozunk, a sok bor, ami a földre csorog, és nem lehet, hogy ne lehetne ezt jobbá tenni, hatékonyabbá, valahogyan okosabbá, panaszolta aztán két áldozás között, és mi lenne, fordult keserében barátaihoz, hogy te csak Neptunuszban, én csak Dionüszoszban, és hagyjuk egymást békén, hagyjuk a sok templomot, én már nem bírom, de csak néztek rá, nem értették, mi baja, hogy megsütötte a nap, vagy sok volt a bor, de őt csak nem engedte a gondolat, hogy kéne ezzel a tarthatatlan helyzettel kezdeni valamit, úgyhogy csak borozott és borozott és ette magát, mire egy gondolatfoszlány belebegte fátyolos tudatát, valamit hirtelen megértett, elmosolyodott, az asztalra csapott, hogy mindenki azonnal ráfigyelt, és felkiáltott:

Szent István Kolozsváron, 2022-ben

Eljött a nap. A sötét szuterénben megrekedt az augusztus végi zsibbasztó hőség. Egész éjjel nem aludt. Előbb az izgatottságtól, majd a melegtől, mert ez a szerencsétlen Imi elvesztette a légkondi távirányítóját. De legalább befogadta. Mindenhol üldözték, nem mert nyugodtan már az utcán sem vonulni, érezte, megfigyelik. Senki nem hisz neki.

Magára vette a köpenyét, mostantól vége, gondolta, többé nem bujkál, kiáll és megmondja, sőt, egyenesen kinyilatkoztatja az igazságot, és akkor senki számára nem lehet kérdés, hogy ki is ő valójában. Érezte, hogy érezni fogják.

Az utcán mindenki őt nézte. Ez bár előbb kissé megzavarta, egy idő után kihúzta magát, büszkén lépdelt. A köpeny szorította a nyakát, izzasztotta a hátát. Járulékos kellemetlenség. Nézte az embereket. Már dél körül mindenki iszik, mindenki hangoskodik, a templom pedig, mint valami vásári bazár. Irgalom atyja, mi lett ebből az országból! A Főtérre ért, ahogy lecövekelt az emberáradatba, még jobban izzadni kezdett. Megköszörülte a torkát, minden forogni kezdett, érezte, mindjárt megint elájul, és akkor belekiáltott a zsongásba:

– Én, én vagyok, én vagyok István, egyetlen királyotok!

Az emberek a telefonjukhoz nyúltak, a kamerát a superman-köpenyes zilált férfire irányították, mire Imre végre átverekedte magát a tömegen. 

‍