Levelek apanyelvre (versek)

Levelek apanyelvre

Drága Mimolk,

megjött minden csomagokért köszönet.

Anyád is. Lassan tud ujak egyen ként a gépbe bele

pöty nyögni. Tudod a mióta a sztrókvót.

Nem  iábameskedi k sem mi az agyam.

Föleg kezek nem. De jó vagyunk.

Próbálok mind írni nek. Tek. Nem, a tekesek

nem jötek ki szomszédba, szerencse anyád egy csomag.

Akit feladok majd posta neked. Ne sír ás rív ás

legyen iten mindig. Én meg hallgat, hogy egyedül

maradunk vénségre. Nú jork messze.

Mikor jösztökide? A haza hol? Tud meg.

Írni te még? Furcsa vers ek?

Drága Apa,

írok neked egy fura verset. Nézd:

motolla surrog a bruklin bridzs fölött

apaszavak poty poty belőle

apa vigyor, apa pipa, apa papa ipapa

sündörög és morog a kocka pizsama

bajusz pödrése felhőszakad. Ás, iás, piás

fölötte és mögötte csutakanya, habkő dörzsölde

pia szaga kámfor, hasa hája ván kos

a haza ot hol apa

nemnerbácsi

apahaza

tatarozza Ján a bészmentet

ott lesz nektek új otthonpapucs, unokakosár

lánc-lánc ólomsúly

Eszter fűzfát is bújtatott a földbe

lesz hazafűz

árnyéka szitakötő

hintalobbanás

Drága Mimolk,

anyádd megőr. Jítarepülővel.

Hogy ő ne. Merészel fel oda szálani.

Mer mi van, ha lezuhog olyan magas. Mit aggód?

Úgy is öreg! Nem mind egy má? Hogy lesz vege. Fin.

Fiam, mi menni is meg nem is.

Ki fog otminket meg is ért eni. Rajtad kiv ül. Ki?

Itt rosz, de ismerni ez rosszt.

Meg szomszédok, barátim, testvérek. Érteni egymás.

Panaszáradat dunát rekeszt. De még is itt gyökér.

Órias fűz fa árnyéka. Sokan befér alá. Még anyád is.

Közel a bót, ha el fogy kenyér meg barna ser.

Amit szeret ek. Mer az is van, hogy  iába vanak

az ember nek gyerek ei, vég ül ugy is egyed ül marad.

Így. Az odagondol ás örök simogat ás. Tudod fiam.

Drága Apa,

motolla ásít a bészment fölött

Ján felrobbant, most kocsonyás dühgalacsinok

lógnak az ereszen

a nikkel szamovár nem tudom hová repül

pirul a napernyő a szégyenkező strandon

talán, tata, kaka, haha

zizi íze a számban

egresszörpöt küldjön anya

puhaanya, párnaapa, álomdajka gyere máma

hozz közelebb, vígy távolabb,

köztük nője k ó riásra. Ma kifolytak a s z a v a k,

és oroszlánfejű tintapaca üvölt az égen

halvány felhők szűrik a hangját

bámul egy súlyos inga. Koppanása méri az időt.

Otthon

álmában végre felcsattan

megroppan és felnyög a ház

a szavak kirepülnek az ablakon

feltörik a járdát

kifröccsen a jég alól a pocsolyavíz

a ketrecben a tyúkok felrobbannak

a zsigerek és a vékony tyúkbelek

úgy lógnak mint szétszakadt

nejlonharisnyák

a karcosra fagyott bokrokon

kifogyott belőle a fegyelem

mint a kocsiból a benzin

a rezonanciától

megreped az új korona

a szájában

de nem bírja abbahagyni

a beláthatatlant választja

a belátható helyett

a hajtűkanyarok ismeretlenét

az utca elmosódik

molekulánként párolog a város

ő felszakadó örömmel

szétvetett lábakkal

kiakasztott állkapoccsal

rendületlenül üvölt

tágas nappalija

napsütéses tornáca

otthona lesz az üvöltés

Benkő Imola Orsolya 1979-ben született Temesváron. Szegeden él. Egyetemi tanulmányait magyar–színháztudomány szakon végezte. A Homo Ludens Project független színházi alkotóközösség művészeti vezetője. Rendez, tanít, ír.

‍