.svg)
2024. november 22–23. között szervezte meg az Erdélyi Múzeum-Egyesület A Magyar Tudomány Napja Erdélyben (MTNE) című konferenciasorozatot, ahol a szerteágazó tudományterületek ismét egy közös tudományos narratívába helyeződtek. A Nyelv-, irodalom-, néprajz- és színháztudományi szekció témája a Nők műveltsége – nők a műveltségért címet kapta.
Biró Annamária, az EME kiadójának vezetője a BBTE Bölcsészettudományi Karon azzal köszöntötte a résztvevőket, hogy remélhetőleg ez a tematikájú konferencia egy ismétlődő rendezvény lesz. Az előadók arra törekedtek, hogy olyan női életutakat mutassanak be, amelyek hatást gyakoroltak a kultúra bármely szegmensére. Egyszerre lehetett hallani individuális élettörténetekről, kollektív tapasztalatokról, intézményesített lapok által bemutatott nőügyekről, értelmiségi kapcsolati hálókról, valamint az irodalom által konstruált női identitásokról.
A szombati konferencia egyik központi kérdése az volt, hogy miért beszélnek az előadók leginkább női szerzőkről, és nem az alkotásaikról? Úgy gondolom, hogy az előadások megfelelő választ tudtak nyújtani erre a kérdésre: magyar kontextusban a munkának közel sincs vége, hosszú út áll még azok előtt, akik a nők kérdésével foglalkoznak, hisz egyesével kell kibányászni az alkotó nők adatait és neveit. Viszont az látható, hogy a munka elkezdődött, folyamatában van és mi sem bizonyította jobban ezt be, mint a szombaton hallott női előadók.
Séllei Nóra (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet, Brit Kultúra Tanszék) plenáris előadása egy szintézise volt az aznapi előadásoknak. A Bloomsbury értelmiségi csoportot az alkotó női tagjain keresztül prezentálta. Szerinte Virginia Woolf, Vanessa Bell és Dora Carrington jelentős hatást gyakoroltak a társadalomra, az irodalomra és a művésztre egyaránt. Előadása rámutatott arra, hogy a 20. századi értelmiségi nőknek hogyan kellett lerombolniuk a viktoriánus nőiesség házi angyalának örökségét.
.jpeg)
A művészet tematikájának kiegészítéseként Bódi Katalin (Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet) a magyar festőnők 19. századi hiányzó-hiányos történetéről beszélt. Adatokat mutatott arról, hogy mennyire nehéz 19. századi festőnőket találni magyar viszonylatban, hisz semmilyen információ nincs róluk. Szerinte a magyar festőnők hátráltató tényezőjét a magyar nemzeti művészet késői intézményesülése, a diszciplína kialakulásának története, az új biológiai női kép, a férfi tekintetre való kiszolgáltatottság okozhatta. Konklúziója az volt, hogy a magyar festőnők arctalanok és névtelenek.
Berki Tímea (BBTE, BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet) a nőnevelés és rajzoktatás kihívásairól beszélt Marlin Molly életpályáján keresztül, kiegészítve az azelőtt hallottakat egy pedagógiai szemponttal. Előadásában nem csupán a női művészlét nehézségeire és kiszolgáltatottságára mutatott rá, hanem arra is, hogy egy 19. századi pedagógus hogyan alkalmazott modern rajzoktatási módszereket. Marlin az oktatásért elhagyja a művészetet, így tehetsége ezen a területen kellett kibontakozzon, hisz művészként nem tudott volna elhelyezkedni a korabeli társadalomban.
A filmek is olyan művészeti alkotások, amelyek mélyebb tartalma(ka)t hivatottak reprezentálni. Pieldner Judit (Sapientia EMTE) a regardez-moi – a kép és tekintet köztes tereit, az intermediális átváltozásokat vizsgálta Céline Sciamma Portré a lángoló fiatal lányról című filmjében. A hibridfilmet a női tekintet manifesztációjaként értelmezte. A filmben látható jelenetek nagymértékben szintetizálják a különböző festőművészeti hagyományokat, újraértelmezve a női tekintet szerepét. Ez a női tekintet szerinte egyszerre intermediális, interszenzoriális és affektív.
A második szekció előadásai a korabeli sajtó felől közelítették meg a nők reprezentációját és jogait. Varga P. Ildikó (BBTE, BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet, Finn Tanszék Csoport) az Élet című irodalmi, művészeti, társadalmi és közigazgatási havilap keretén belül mutatta be, hogy egy 19. századi intézményesített fórum hogyan áll ki a nők jogaiért. Külön kiemelte Vikár Bélát, aki álnéven publikált meglátásokat a nőüggyel kapcsolatban.
Vallasek Júlia-Réka (BBTE, Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar) Thury Zsuzsa újságírói életpályáján keresztül érzékeltette a szoknyás hírlapírók és szerkesztőségi dinamikák közötti feszültségeket. Az előadó kiemelte, hogy a korban az alkotó nők csupán egy férfi alkotó közvetítésével léphettek be ebbe a világba. Az újságírónőket sokáig „szoknyás hírlapíróknak” nevezték, de Thury Zsuzsa szerkesztőségi pozícióján keresztül az is láthatóvá vált, hogy milyen mozgásterei voltak egy női újságírónak.
Miklós Nóra (BBTE, BTK, Magyar Irodalomtudományi Intézet) az ikonikus Hatvany Lili életpályáján keresztül közelítette meg e tematikát. A hiányzó életösszefoglaló következményeként, Miklós Nóra rekonstruálta Hatvany Lili portréját a Színházi Élet című folyóirat cikkei alapján, akinek a színikritikusi és divattanácsadói (köz)szerepét vázolta fel. Miklós Nóra rámutatott arra, hogy a folyóirat hasábjain a bárónőt a divat felől értelmezik és ez legtöbbször összemosódik munkásságával.
A délutáni szekció már az EME-székházában zajlott, amelyet Virginás Andrea (BBTE, Színház és Film Kar, Magyar Film és Média Intézet) előadása nyitott meg. Bemutatta a fehérgalléros értelmiségi karaktert kortárs (kelet-)európai filmekben. Amellett érvelt, hogy a művelt, Kelet-Európához köthető értelmiségi fehér nő ikonográfiája révén a filmek színpadra állítják az osztályhabitusok közötti feszültségeket, miközben ezek az ambivalens nők reprezentálják a töréseket a poszt-kommunista társadalomban.
Az irodalom eszköztárával létrehozott női identitáskonstrukciókat Balog Alexandra (BBTE, Színház és Film Kar) Erdős Renée, Lux Terka és Török Sophie műveivel szemléltette. Az előadó identitásformáló elemeket kapcsolt össze a három női szerző életében, amelyet a recepciótörténetek mentén dolgozott ki. Balog Alexandra szerint Török Sophie, Lux Terka és Erdős Renée írói identitásán keresztül a származásra, magánszférára, szexualitásra és anyaságra vonatkozó tapasztalatok bontakoznak ki.
Az irodalom talaján maradva, Bereczki Szende (BBTE, Hungarológia Doktoriskola) egy kortárs szerzőnő alkotásai által próbált a női szerzőség kérdésére válaszolni. Cseh Katalin költészetében látható, ahogy a női lét beleíródik a szövegeibe, miközben az írás aktusa maga a női lét önmegértési folyamatává válik. A szövegből egy sajátos, megkonstruált női szubjektum képe tárul az olvasó elé és az írás a női lét megértésévé válik.
A tartalmas konferencia utolsó előadását Tapodi Zsuzsa (Sapientia EMTE) tartotta meg. Előadásában Teleki Emma életpályája mentén mutatta be a korabeli nőnevelés kérdését, útikönyveinek történetét. Az életút a nőnevelés nehézségeiről árulkodik és a művelt nők esélyegyenlőtlenségeiről. Teleki Emma biográfiája láttatja, hogy milyen különbségek voltak az otthoni és a franciaországi női oktatás(ok) között.
Az előadások lezajlása után Varga P. Ildikó bemutatta az Erdélyi Múzeum folyóirat 2024/3-as számát. A folyóirat 150 éves, így megújult külsővel tért vissza az olvasóközönséghez. Az új kinézet is reflektál a folyóirat idei számának központi témájára, ami az újraírás volt. Az est végét az EME Debüt-díjának átadása koronázta meg, amelyet Máthé Zsuzsa (nyelvész) és Antal Róbert (történész) nyertek el.
A nő helye a történelemben, művészet(ek)ben, irodalomban, publicisztikában még mindig egy nagyon aktuális kérdés. Az előadássorozat rámutatott arra, hogy léteznek és léteztek olyan nők, akiket a kánon feledésbe merített, de munkásságukról érdemes és kell is beszélni. Ennek eredményeképp az is látható, hogy nem csupán a múltban léteztek olyan nők, akik hozzájárultak a műveltséghez: ez a konferencia is a kutató nők munkásságát hivatott bemutatni, akik semmiképp sem névtelenek vagy arctalanok.
