Kovátsch Tamara versei

Bodnár Loretta fotója.

Wodnik

A lengyel partoknál láttam először.

Északra vittelek és a tenger mellett hagytalak. Mikor harmadik napja álltál mozdulatlanul, térdig a vízben, néha kelta sorsistennők indokolatlan kegyetlenségéről motyogva, de leginkább némán, egy helyi boszorkány azt mondta, lidércek. Este rituálisan elűzte őket: véres húscafatokat dobált a vízbe és kifésülte hajadból a belegabalyodott szélerőműveket. Te tűrted, én megtanultam a homokdűnék nyugalmát és vártam, hogy a testedbe zárt őstenger megteljen új élettel.

Most már mehetünk – mondtad végül, a kocsi előtt lesöpörted a talpadról a homokot. Zöldeskék szemedben azóta is a Balti-tenger hullámzik, mikor sírsz, a könnyeid sótartalma éppen két százalék. Hűvös nyári estéken a szívhangod csendes hullámverés.

Arany

Tartod a távolságot a múlttól, őszi kékbe öltözöl, többet le sem veszed. Hallgatsz, főleg, ha kérdeznek, de amúgy is, persze, ilyen egy érett jellem: meggyászolja önmagát.

Jövő

Egy gödör, mindenhol csak egy gödör, aminek az alján

munkagépek keresik a szép, új jövőt.

Negatívok

Macskaköves kisutcákat, de főleg a varjakat, amint galambbélből jósolják akár a tegnapelőtti vihart és a vér elfolyik a kövek között, ilyesmit csak filmre szabad fotózni; ez a mágia első törvénye.

Ha ezek után még hinni merünk az ezüstszemcséknek, tizenöt éve egy sarokra innen

barackot ettél a csap fölött, leve a könyöködről csorgott a lefolyóba.

Hívjuk most a bőr megmagyarázhatatlan bizsergését nyárnak, vagy a kiérdemelt hétköznapokat, Rómát, ahogy lángol a Fórum – délibáb a márvány időtlen felszínén –, de ezt a narancsvirágillatú véletlent, ami két éve sem ért másfél megát a zsebedben, ezt ne.

A vöröshajú lányok mind rókák akarnak lenni, de csak boszorkányok lehetnek.

Rókákkal álmodsz.

A nevemmel a fogaid közt ébredsz.

A varjak felfaltak mindent, ami bent volt, türelmetlen csőreik most a bordakosarat ostromolják.

Előhíváskor az ok-okozati összefüggéseket is érdemes szem-, de minimum délelőtt tartani, hithez és lehetőségekhez mérten észak vagy a tenger felé fordulva.

Kovátsch Tamara 2002-ben született Budapesten. Verseit eddig a Műút portál publikálta.

‍