.svg)
Részegh Botond munkája.
Tetem
Féregzik a föld,
forgatja szemei közt
bomlandó anyagát,
vonagló gyomor és
gilisztabél.
Lombsötét burokban
szempárok villogása és
figyelmeztető állathangjelek,
feszülten hallgató bozót
szippantó légürese.
Nyálkádzó patak felett
dögszagú szellő fut át,
beletapad a kérgek redőibe:
kénes, fokhagymás penész,
ecetes trágyabűz.
Maradékát a letepert
csalánosban hagyta.
Félbehajtott gerincen
bordacsonkkosár,
elharapott köldökzsinór.
Palacsinta
A képen is átleng a szag.
Várdombon felvezető sikátor
lépcsőjén félbehagyott tál kínai
és két borosüveg között
híg ürülékpalacsintát
rajzanak körbe a legyek,
potrohuk szikrázik
a lomha napsütésben.
Véletlen városfelfedezés
legélénkebb pillanatfelvétele,
rajta kívül minden park-
meg városháza-kép csak
harmonikus rendet ünnepel.
Zsigeribb fogású náluk
ez a hármas kompozíció:
étel, alkohol, salak –
naiv testábrázolás, melyet
nem korlátoz semmi köztudat.
Erotikus tájvers
nézz oda elterül innen a táj nekifekszik az égnek
a dermedt ködben a mellei nézz oda sziklaszilárdak
karcsu gerincén látod a napfény ujja felizzik
lábánál hogy a szellő végigfutkos a réten
felfut a combbelsőjén nézd a bokor beleborzong
kismillió bibe táncol mélyen a dombja közében
gazdag ölén forrás fakadását ejh ugye sejted
mondd ugye megmerevedtél ettől drága barátom
Lepkehad
Elég az ajtót egyszer nyitva felejteni,
már odabent zsong a nyirkos lepkehad –
de kulcsra is hiába zárnám,
úgyis beférkőzik a béke
észrevétlen hézagjain.
Muszáj megemészteni,
a félfa is bepókhálósodik,
lassan minden gabonát kidobok.
Csak hiány táplálja a szenvedélyt,
makacs pislákolás a szürkületben.
És ha az ablakok elvakulnak,
a többi a falak közt marad.
Mint kereveten fekszem el
a muslicákkal tűzdelt ég alatt.
Örömtelés
Cirógatom magam.
Suhannak ujjaim között a fülpihék,
a nyaktövön felillanó tapintattól
lúdbőrzik a skalp.
Körben vissza a másik fül mögött,
egészen a kulcscsont gödröcskéibe,
sablonmozdulat, markomba fogom torkomat,
elszorítom ütőerem, és kókadó agyam
egyszerre árasztom vérrel újra el.
Másik kezem a hasizommetszetek
labirintusában bolyong,
keresi az Adonisz-árkokat,
meg is inog, mert onnan
egyenes út vezet a túlhevült
fitymacsattogtatásba.
Annál ez most békésebb dolog,
csak bárgyún cirógatom magam,
csodálom meglevő izmaim,
élvezem gyengédségemet,
örömöm lelem magamban.
S ahogy érintésem továbbvándorol,
mégiscsak megnő alatta termetem:
ám legyen, kiverem, mert kiverhetem.
Körtesi Márton 1990-ben született Pécsen. Jelenleg Budapesten él, és műszaki szakszövegíróként dolgozik. Emellett a Litmusz Műhely irodalmi podcast műsorvezetője.
