.svg)
Szabó Dorottya: Kéz és mellkas
Kórterem
Mint egy intenzív osztály,
furcsa szerepet oszt rám,
rendezőm, a Halál,
mintha semmibe venném,
mintha semmibe hoznám.
Most is súgja a végszót,
pedig figyelme szétszórt,
mégis telibe talál,
mesteri céldobását
űzi, míg sírom ássák.
Mégis mit művel, Mester?
Mondom: lassan a testtel!
Dehogy figyel ő engem,
csírázó félelemmel
temetem és teremtem.
Mégsem tévelygek holtan,
holtam eltékozoltam,
ez az egyetlen éltem,
oda-vissza leéltem,
várom, hogy küldjön értem.
Messze közelség
És kitárulnak felhőtlen egek,
fátyolmozgású angyali ködök.
És hallom, ahogy szíved didereg,
amíg a Hold határán őrködök.
Mert por a test és lebomlik a hús,
és kifordulnak széthulló szavak.
Ám szeretteid lelke mégse bús,
mert napról napra feltámasztanak.
