Kórlap

nemtelen tar droidok feje fénylik ébredéskor.

kacér gépledérek meg borg-lányok

kérdőn suttogják fülembe:

mennyi a kóódóód, mennyi a kóódóód?

– a kód az életed, felfedni halál –

mondta a profeszor mielőtt

beültette kötelező pace-makerem

és szinkronizálta a Központtal.

mikor a Nagy Telepítés zajlott

egy skóciai kisvárosban, St. Andrewsban

voltam csapos egy templomban

berendezett kocsmában,

és puszta baromságból nem

nyomtuk meg az Elfogadom gombot.

aztán végignéztük ahogyan Kína elfoglalja

Észak és Dél-Amerikát,

a Kontinens mecset-erdőit.

a néhai London, – ma Putyingrad –

és a Kis-Cárság megszületését.

azóta minden más lett,

révületre, bódulatra nincs esély

egy, a szívet az aggyal mágneses pályán megrázó

hullámért hónapokat kell gondolkodni.

arctalanság. elevenetlenség.

emberetlenség a gépségben.

az áramszünettől való félelem.

ki gondolta volna annak idején,

hogy egy pár perc off-line állapot

végső kikapcsolást jelent.

a beültetés után

a profeszor tanácsolta:

– vegyen búcsút eddigi énjétől

lassacskán csatlakoztatom –.

‍

retinám hályog fedi már,

talán ezt még csak Én érzem.

csatlakozóportjaim megkoptak.

feltöltöm magam a Központi Szerverre.

‍

Date last saved: 2056., Kis-Cárság, késő ősz