.svg)
Radu Țuculescu: Crima de pe podul Garibaldi. Polirom, 2022.
Ha egy regény főhősének az a vezetékneve, hogy Breda, és a történet Kolozsváron játszódik, az önmagában elegendő ahhoz, hogy felkeltse a figyelmemet. Ha ráadásul detektívregényről van szó, amelyet az egyik legismertebb, Kolozsváron élő román prózaíró jegyez, akkor szinte biztos, hogy el is olvasom a könyvet. Radu Țuculescu Crima de pe podul Garibaldi (Gyilkosság a Garibaldi hídon) című, magyar nyelven egyelőre nem olvasható műve mindezen összetevőkkel rendelkezik. Az író visszatér korábbi, Femeia de marțipan (A marcipán nő) című regényének főszereplő-párosához: a (feltételezett) bűnügy szálait ezúttal is Martin Breda, a kolozsvári „sztárnyomozó” és kedvese, a bűnügyi laboráns Maraia (akinek a vezetéknevét, rejtélyes okokból, nem ismerjük meg) göngyölíti fel. Kettejük „se veled, se nélküled” jellegű viszonyának néhol pajkosan erotizált, néhol zavarbaejtően nyers ábrázolása nem illusztratív szereppel bír, hanem a nyomozás folyamatának egyik fő katalizátora.
Az alaptörténet látszólag egyszerű: egy halott nő testét találják a Garibaldi híd alatt, a Szamos sodrásában; a jelek bűnügyre utalnak, de nem zárható ki a baleset vagy az öngyilkosság lehetősége sem. Ahogyan, a cselekmény előrehaladtával, egyre többet tudunk meg az elhunyt nőről (a tanúvallomások és felderített részletek mellett a naplója is előkerül), úgy erősödik a szándékos emberölés gyanúja; de Țuculescu jobb író annál, mint hogy kihagyjon néhány váratlan fordulatot. Az áldozat profiljának megrajzolása (Galina hatvan felett is vonzó, életélvező nő, aki gyermekeit a kegyetlenségig elhanyagolja és becsapja, férjét valósággal elüldözi, de nagyvilági, csapodár énje mögött egy szánnivalóan magányos lélek rejtőzik) kincsesbánya lehet a genderszempontú elemzés híveinek, de minket most jobban érdekel annak a miliőnek a megfestése, amely a vélt bűnügy közegét jelenti. A regény valóságos nosztalgiatrip Kolozsvár közelmúltjának, majdnem-jelenének ismerői számára: olyan ikonikus helyszínek elevenednek meg, mint a Garibaldi hídhoz közeli, egykorvolt Ancora (Mózes Attila magyarításában: Vasmacska) nevű kiskocsma, a Croco terasza, a sétatéri tó vagy a Fellegvári út, pittoreszk figurákkal és változó (történelmi) időkkel – az atmoszférateremtés a szerző egyik fő erőssége. A recepció Simenont emlegeti a regény kapcsán, és valóban, Țuculescu elbeszélői stílusa ráérős, lassan kibontakozó, rezignált humorú – mégis, bár a nyomozás tartogathat rejtélyeket és meglepetéseket, azon kaphatjuk magunkat: a város, Kolozsvár érdekesebbé válik ebben a regényben, mint maga a bűnügy.
