„Kincses” névsorolvasás

Kolozsvár zenei közéletének történetében is a 19. század első fele a városi léptékű, szélesebb publikumok számára szervezett zenélések nyitó időszaka. A főúri és nemesi paloták, később belvárosi polgárházak mellett olykor a korántsem bárki által látogatható középületek dísztermei is koncerthelyszínekké léptek elő. A 19. század első harmadától a több diéta („országgyűlés”) otthonául szolgált Bel-Monostor – később Unió – utcai Redut is ilyen zenei központ lett. Ami persze nem borította árnyékba a vezető gróf- és bárócsaládok otthonainak szalonéletét. Itt, a kolozsvári Redut épületében ma működő Néprajzi Múzeumban (majd a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen) adott ízelítőt Erich Türk csembalón, Horváth Edit és Diana Barb pedig zongorán a 19. század Kolozsvárja legfontosabb zongoraszerzőinek munkáiból. A hat komponista egy-egy művét megszólaltató koncertjüket Türk két évszázaddal visszautaztató, színes kommentárjai tették könnyen értelmezhetővé. A csembaló használatát az indokolja, hogy a 19. század elején még nemigen beszélhetünk a ma ismert „modern” zongorákról, többnyire a csembalóval rokon pianoforte korábbi vagy későbbi változatai álltak ekkoriban a zenészek rendelkezésére.

Losonci gróf Bánffy György – Samuel Brukenthal közvetlen utóda az erdélyi gubernátori funkcióban – valóságos zenerajongó volt. Nagy hírre szert tett zenés estélyeket rendezett kolozsvári főtéri rezidenciáján, és amikor 1819-ben megalakult a Zeneegylet (a majdani Konzervatórium elődje), abban védnöki szerepet vállalt – és korántsem pusztán névlegeset. Felesége, a bécsi Josepha Palm vélhetőleg Mozart tanítványa volt a császárvárosban. Bánffy gróf mellett azonban más arisztokrata családok, a Wesselényik, a Bethlenek, a Kemények, a Gyulaiak stb., ugyanúgy kivették részüket kastélyaik szalonjaival és buzgó meghívásaikkal a bécsi ihletettségű főúri zenei élet felvirágoztatásából. Jóvoltukból kolozsvári nemesek, de gyakran polgárok is megízlelhették a Habsburg központ zenéjének kifinomult – vagy olykor a pusztán komponistai termelést meg nem haladó – zamatait. Anton Polz, Philipp Caudella, Franz Pöschl, Georg Ruzitska, az ismeretlen keresztnevű Niegreis, Joseph Heinisch vagy – sajnos csak egész rövid időre – Carl Filtsch így kapott több-kevesebb időre kolozsvári munkamegbízást vagy egyenesen letelepedési lehetőséget. Közülük Ruzitska működése hagyta a legmélyebb nyomot a város zenei életében. Ő nemcsak a Konzervatórium főigazgatója (rektora) volt, de jó félszázados kolozsvári működése során számos jeles zeneművet írt és mutatott be, s az ő hathatós segédletével szerveződtek emlékezetes előadások – ekként például Liszt több hétig eltartó kolozsvári vendégszereplése is.

A bécsi klasszika nyomvonalán alkotott Franz Pöschl. Kilenc variációból álló sorozata jószerével egy középmezőnybe sorolható Mozart-epigont tükröz. A koncert hatos névsorából kitűnt Lavotta János, aki 1802 és 1804 között az akkor már csaknem tíz éve fennállt kolozsvári zenés színház karmestere volt. A maga korában a bécsi módi helyett a nemzeti öntudat ébredezése szempontjából számottevő verbunkos művelője volt. Az égiháború címet viselő zongora- (vagy pianoforte)fantáziája voltaképpen olyan, mint egy némafilm, amelynek jeleneteit egy-egy tartalomismertető felirat tagolja. Lavotta színes, epikus szálra fűzte fel kompozícióját, de ez csak azon az áron válhatott jól érthetővé, ha a hallgatónak módja volt a partitúrába írt számos címről a zenével párhuzamosan tudomást szerezni. Philipp Coudella 1814-től három évig volt Wesselényi Farkas báró udvari zenésze. Clementi és Albrechtsberger iskoláján nevelkedett a császárvárosban. Zongoraműveiben igényesség, de zeneszerzői iskolásság érzik. A kolozsvári koncertre kiválasztott Thème russe avec variations című sorozata erőteljes, színes, „akaratos”. Sokat ígért, de a tüdőbaj már 15 éves korában elvitte Chopin szászsebesi születésű tanítványát, Carl Filtschet, Bánffy Jeanette grófnő pártfogoltját, akinek emlékét manapság is évről évre megrendezett előadói verseny őrzi. B-moll 2. Impromptuje a klasszika és a romantika határvidékén billeg, finomsága, kidolgozottsága csodálatba ejt, ha szem előtt tartjuk, hogy Filtsch 12 vagy 13 éves lehetett, amikor írta. A koncert csúcspontjait kétségkívül Georg Ruzitska Plainte, Invocation et Contentment sorozata és Erkel Ferenc Hattyúdala jelentette (Erkelről nem sokan tudják, hogy 1827 és ’35 között gróf Csáky Kálmán házának zongoratanára, majd később karmester is volt Kolozsváron).

‍