ki nem állhatom azt… (Versek)

ki nem állhatom azt…

‍

hogy anyám mindenre ráérez

hogy szeretem de

mégsem akarom túl gyakran látni

amikor felhív délben vagy délutánonként

vagy amikor éppen eszébe jutok

mindig hallja a hangomon

a türelmetlenséget

a neheztelést már a köszönésemben

hogy miért most hívott

mindegy hogy éppen mikor

ki nem állhatom hogy érzi

a még el nem kezdett beszélgetésünk hidegségét

ő egy ezeridegennel is képes bármiről beszélni

az emberek megnyílnak előtte

én pedig alig várom

hogy letegye már a telefont

a gyerekekről kérdez

hogy megy az iskola

hogy van a feleségem

és mindig csak egy-két szót tudok kinyögni

jól vannak

minden a régi

rendben van

pedig állítólag költő vagyok meg újságíró

a szavak szakavatottja

csak úgy folyik ki belőlem a sok történet

de amikor vele kell beszéljek megnémulok

ha panasza van szívesen végighallgatom

megoldom ígérem

és meg is teszem

de tudom hogy hallja a hangomon

már valami másra figyelek

és alig várom letegye

hiába talál ki szórakoztató történeteket

vicceseket vagy éppen szomorúakat

hogy éppen mi történt vele aznap

érzem hogy hasztalan próbálkozása miatt

már ő várja hogy letehesse a telefont

jól van fiam

legyen szép napotok

puszilok mindenkit és érzi

hogy túl sok nekem

túl hangos túl harsány

túl drámai túl hisztis

túl sokat kacag

szürcsöl evés közben

hibásan ejti a szavakat

és azt érzi ha sosem látnám

akkor sem hiányozna nekem

na ez az amit ki nem állhatok

magamban

‍

anyák napja

‍

…van és

nem vettem virágot se

hívom telefonon de

nem veszi fel biztosan

le van némítva de

szeret így is megérzi

míg ha ő hív hagyom

rezegjen hosszasan

tartom a markomban

anyám szeretete az

otthon van ahol már

egyedül ő a család

fekszik mert fáj a lába

megfőzte az ebédet az

asztalt a nagyszobában

terítette meg elnyúlt

az ágyon kicsit amíg

jövök lábát napsugár

melengeti hívom csak

egyre hívom és félek

elmossa a fény bár

erőtlen a ragyogás

alig észrevehető ahogy

testéből csordogál

‍