.svg)
Először
ígéretkötegek
sorakoznak a porcokon,
becsszavaktól
roskadozik
a gyenge szövet.
s mi régi dallamokra
új nótát fúrunk,
vidámra rágva
a csontokat.
kínosra gyúrunk
minden izmot,
idegen nyelvet
költünk egymásra,
pánikot keltetünk a
hideg sejtkamrákban.
először a remény halt meg,
szerintem, és utána
az ösztöníz a szánkban.
Fényes
ne haragudj, magamban
gyönyörködöm.
csodaszarvasosra,
gránátalma-pirosra
csiszolom, köszörülöm
a komorszürke sebeket,
gyöngyöt fűzök a
keresetlen szavaidból,
selyemszállal hímzem
a néma hegeket,
átfésülöm a múltat,
kisminkelem a jövőt,
élesre vasalom a
makacsra gyűrődött időt.
s hogy szememre
aranyat köpj,
gyémántot
hazudj, eltűröm:
a szenvedésért
meg kell szépülnöm!
Hiba
nagy falat raktál,
nagy falat lettél,
megpihenek.
elhidegüldögélek
még itt egy darabig.
magamra várok,
vagy rád emlékezek?
nem mindegy? egyre megy.
kalandorokat kímélek,
az idődet vesztegetem,
újra és újra a hibádba esem.
a zárt osztályodon
dörömbölök.
tőled, magamtól,
hozzánk menekülök.
Test
nem rázok már
kezet veled,
nem öntök már
lelket beléd,
nem szór szikrát
szemem feléd,
vörös hajam
felhőjében,
villámoknak
erdejében,
világos lett
szinte minden:
a testemben
áramszünet.
Halvány
élettel hímzett,
megrakott szoknyám
mögött irul-örül,
a piros kanapén,
és parfümfelhőbe
rejti magát
a koravén idő.
mellém bújik
a magány,
s én már csak
halványan
emlékszem rám.
