.svg)
Hogy is magyarázzam el neked,
ennyi, fel van számolva minden, mégis üldöz,
és szeretem, ki vannak tárva a kapuk,
mégis sötétség van ezen az udvaron,
holnapig még online, még minden a régiújban,
tegnaptól más szemekkel nézek a bűneimre,
mégis nehéz, mégis elhallgatok.
Ritmusban álmodok és rádióhullámokban
én is, árapályban jönnek a deuszok,
az exek és a machinák, egyik sem teljes,
egyik sem csak az enyém, a jövő skarlátvörös,
mérges felhőkben pusztít, mégis megejtően szép.
Lennék következetes, aztán mégis a káosz
félholdja uralkodik, ahogy leereszkedem
ugyanazon az úton, ugyanazzal a szorongással,
maradok, mert még mindig történhet valami,
fáradt szemek, hétköznapi cirkusz, rögtönzött
hadműveletek, egyik a másik után siratja
szíve körül az olvadó jégtáblákat.
Eljátszani újra, hogy semmi nem hiányzik
vagy eljátszani az érzést, hogy most másképp
csinálunk mindent, meggyőzni magam,
hogy ott születik meg a világ, ahol éppen
meggyőzöm magam róla, hogy ennyi,
minden vonal egyenlő, minden vonal
máshova vezet, minden vonal találkozik.
Végül is szépen rohad a világ, pont jókor
élünk, ha történelmet ismétlünk,
azt VR-ban tesszük, és éjjel, amikor
aludni kéne, a jeleket keressük
önképünk pislákoló neonjaiban,
mintha időt akarnánk nyerni kezdés előtt.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Rd_-JY3yq9w&fbclid=IwAR3p0TBzpJzjpUd98v-nqBVWVFqHzLAgiT5McM7bXyAOq9BxdYTea7meWHg[/embed]
