.svg)
kartempó
csúszik a taknyos békanyál a talpam és az agyagos föld között,
síkosra taposom magam alatt a talajt próbálom átugrani a lépcsőfokokat,
de megcsúszva ütközök a vassal lila lesz tőle a lábam hassal esek előre
megremeg a háj amikor találkozik a vízzel csíp leúszom egészen az aljáig
kinyitom a szemem úgy keresem apámat a fejemet belefúrom az iszapba is
keveredik a mocsok a hajammal kaparok egyre lejjebb haltetemeket találok
felrúgom magam beúszom a nádas közé itt szokta kivetni magából a halottakat
de nem találok mást csak életet apró fészkeket tojásokkal összenyomom őket
kiúszom a partra a lépcsőnél megállok és visszanézek nem volt nyár hogy apám
ne hozott volna el a Balatonra most mégsem találom sehol.
mórija
apám Ábrahám én Izsák vagyok
Mórija hegye a Rákóczi nyolcvan
negyedik emeleti erkélye
apám éles konyhakést markol
félni kezdek, hogy kivágja a nyelvem
mert aki beszélni tud veszélyes
pedig annyiszor mentegettem
anyám előtt, hogy otthon legyen
ahova nem szeretni jártunk
leszerződök a hallgatással és
remegve várom, hogy idegen istenek
és szenvedélyek áldozata legyek
mert tudom, hogy az én Istenem
nem véd meg minket egymástól
apám István én Anna vagyok
