Juhász-Boylan Kincső Bretter Köréről

Juhász-Boylan Kincső hétfői Bretterének kapcsán két következtetést vonhatunk le: mindig vannak, akik a szövegekkel foglalkoznak előbb, és mindig lesznek, akik előbb a szerzővel. Amikor Horváth Benji azt határozta el, hogy kevesebb szöveggel kéne foglalkozni a Bretter körök megbeszélésein, akkor arra gondolt, talán így precízebben, érdekesebben látunk bele majd valakinek a szövegalkotási erősségeibe és gyengeségeibe.
Kincső versei kapcsán is lépten-nyomon felbukkant a „működik” jelszó. Mintha a Bretter kör gépezetének olajozásáról lenne szó ilyenkor. A kép, minden esetre, működik. A szerző fiatal, bátor és rég nem látott-hallott ritmusérzéke van, a szövegekben Parti Nagy, KAF, Kányádi és Weöres dallamok húzódnak meg – erre mindenképp lehet építeni. Főként úgy, hogy a ritmus artificiális korlátaiba a legélethűbb, legbeszédszerűbb beszéd tömörül. Erre pedig Kincsőnek van tehetsége.

Egyed Emese a versek nézőpontcseréjét, különböző világok összeolvadását, az elliptikus szerkezeteket emelte ki erősségként, azt pedig különösen érdekesnek tartotta, hogy mindenik versben másféle jellegű kihagyások vannak. Szántai János ugyanakkor ezt negatívumként élte meg: „beleviszel valamibe, s aztán otthagysz”. A nem eléggé kifejtés némileg kapcsolódott Gothár Tamás vitaindítójához is, szerinte a szerző képi világa jobban teljesítene prózában, a lírához erősebb megjelenítések passzolnának. Nem beszélhetünk még kiforrott hangról (hogy is beszélhetnénk, hiszen befutott költőknek is több hangjuk van, főleg aztán ha posztumusz kiderül róluk), viszont a stílusgyakorlatok, parafrázisok, intertextusok segítséget nyújtanak a ’kreatív eligazodásban’.

Ami a szerzőre való fókuszt jelentette ezen az estén, leginkább Bréda Ferenc véleményében tükröződött: a versek gyermekbetegségei, a klisészerű szavak használata – amikor már nem tudsz mit írni, odaírod, hogy nap, csillag, hold, szerelem. „Meg kell tanulni a teológiát, nem csak templomba járni” – lehet, hogy nem a legidevágóbb hasonlat, de a szövegekkel való dolgozásra utal. Szerinte ezek a versek a szerző vasárnapi ruhái, nem villantanak ki eléggé („olyan tüchtig”).
A közönség viszont mintha nem lett volna hajlandó részletekbe bocsátkozni. Ettől eltekintve Juhász-Boylan Kincső láthatta, hogy mibe csöppent, amikor szövegeit a brettenthetetlenek elé vetette.