.svg)
Jóslat
Akkor lesz belőled oktató,
ha éjszaka eső kopog
balsorsod tetőcserepén
s a kéményre ráfagy a levegő.
Akkor lesz belőled tanár,
ha kemencéd, fűtőtested
egyetlen gyapjútakaró,
homlokodon a nyár heve
olvasztja vízzé a jeget,
míg ágyadon kisimítod
a kísértés ráncait
és mellkasodon vacog
egy új alkonyat. Akkor
lapozhatsz fel más életet,
ha iskolaszolgaként
söprögettél a tanáriban,
kék munkaköpenyed zsebében
uraság, dáma, de számtalan
Nemecsek és vörös ing
egyaránt megtalálható.
Akkor lesz belőled tanító,
ha kicsengetés után
végtelen hosszúra nyúlik
a csend és a harangok
elnémulnak pár pillanatra,
diákok keze szívük fölött,
neved a padra vésve
őrzi a hagyatékot.
Illetlenül
A vírusról illene írni,
a kórképekről, a rettegésről,
nekem viszont ezen a reggelen,
itt, ahol folyton szakad a part
inkább a nyócker jut eszembe,
a Rákóczi tér, a Bérkocsis utca,
a Pillangó kocsma illata, bűze,
hámba fogható, olcsó kurváival,
meg az a vallomás, hogy
veled akármikor, még ingyen is.
Most, hogy a vér annyira alvad,
az agy veszettül szűköl, nyafog,
hegyek csúcsáról álmodni képtelen,
a bölcs falloszt dalolom illetlenül,
a sámánt, aki csendben forgolódik,
és többnyire öntelt-győztesen
lép ki a lángoló sátornyíláson.
A császárnő hüvelykje ilyenkor
megremeg, domboldalán
a sűrű bozót is égnek áll.
De mert vasárnap van és Advent,
forró vízzel átmostam azt a rohadt
szájkosarat, amelyben sokkal
hangsúlyosabb a gengszter-pofám.
Bár lenne holdfogyatkozás,
áramszünet, teljes színtelenség,
csak a harangok hasítanák
percekre ezt a huszonnégy órát,
kolduskirályok ülnének asztalhoz,
a lelkem vasaltan, klórozottan
fehérlene a nyűtt éjszakában.
Megváltások
Tanárok, diákok, levelek között
szitál az ősz, a tél botladoz,
sokadszor mondják a bölcsek:
jó durva lehet ez a böjtidő.
Csak az osztálytermek ablaküvegei,
a kulcscsomó és a lámpafény
érthetnek meg ilyenkor engem,
száz korhadt ág között
sokezer családot istápolok,
megesett szüzeket, latrokat,
emlékkönyvbe préselt kereszthalált.
Megváltó csöpög az ereszekről,
sosem volt fiammal, lányommal
kettétépett valóságaimmal
átsétálunk a templomkerten
esténként, még holdtölte előtt.
Társasjáték ez a Golgota,
Éjjel, a szegek csillogásában
délibáb minden veszteség,
az idő törmelékein kérődzve
csak az marad a négy fal között,
akikben sóváran csüng a szó,
aki viseltes tegnapba öltözött
és nem látja az égbolt szárnyait.
Szólj hozzám, Uram, ablaküvegem,
szóljatok, kulcsaim, tornatermeim,
mindannyiunkban csapatnyi tanítvány
saruja, lábnyoma, kétkedései,
mint türelmetlen építőmesterek
cipelnek pár vedernyi maltert,
kitatarozzák a repedezett tenger
kottafüzetbe illő hullámfalait.
